2010. október 31., vasárnap

Hát igen, ennek a napnak is el kellett jönnie

Nos üdvözlöm mindazokat, akik ma arra vetemedtek, hogy egy salzburgi suhanc irományait olvassák! Nem akarok ma sem csalódást okozni: a mai nap is úgy telt el, mint egy egyszerű diák vasárnapja, azzal a különbséggel, hogy én, mi Salzburgban vagyunk. Leszámítva azt a kis eltérést is, hogy ma ismét tettem egy kis látogatást a kedves barátaimnál. Jó volt, kedvesek voltak-mint mindig-, jól éreztük magunkat.
Aztán este a Petivel benéztünk egy kicsit a városba, hogy megnézzük mi a nagy helyzet a Hallowini bulival. Hú nagyon klassz volt, annyira, hogy végül az Augustiner- ben kötöttünk ki. A Peti mindenképpen sörözni akart. Az utcán alig voltak emberek, legalább is egy nagy Hallowini bulihoz képest alig- amit ígértek nekünk. Egy kicsit beszélgettünk aztán irány haza.
Nos eljött az a nap, amikor be kell jelentenem, hogy ezentúl nem írok minden nap a blogomra. Igen. Egyre több lesz a tennivalóm, úgyhogy nem lesz időm még naponta blogot is írni. De hetente legalább egyszer írok egy összefoglalót, valamint a lényegesebb, eseménydúsabb napokról külön beszámolok. Nézzük a jó oldalát: nem kell annyi fölösleges dumát nyomni, hanem csak a lényeg lesz a lényeg.
Ja egyébként nem említettem, hogy csütörtökön a St. Sebastien templomban részt vettem egy Tridenti rítusú rendhagyó szentmisén. Csak ajánlani tudom. Nagyon szép volt mind a templom, mind a liturgia. Igényes, pontos, felemelő, "kegyelemdús". Teli erővel és "lendülettel". Jobb volt mint két doboz energiaital.
Nos akkor a következő viszontbejegyzésig! Minden jót!

2010. október 30., szombat

Hosszú nap, rövid bejegyzés

Kedves mindenki, aki ma olvasni akar valamit egy Salzburgerről! Hosszú volt ez a nap, úgyhogy röviden írok róla. Igazából nem is volt semmi különös. Egy átlagos Salzburgi nap: Europark, tanulás, olvasás, kiváló ételek fogyasztása, egy kis zenehallgatás. Na jó, az Europark és a zenehallgatás nem általános, nem minden napi esemény, de előfordul. Például ma is. Akartam venni valamit, de kiderült, hogy az üzlet csak ötig van, úgyhogy hiába álltam ott 17.30 kor. Na mindegy, ahogy mondani szokták megszívtam. Egyébként jó hogy itt van ez az Europark a közelben. Szinte mindent, sőt mindent meg tud venni az ember, amire szüksége van. És az Intersparban még viszonylag olcsón is, bár találkoztunk már egy pár hajmeresztő árral. Most eléggé sokan voltak a bevásárlóközpontban. Valami autókiállítás is volt a mozgólépcső alatt.
Nos ma tehát nem volt valami akciódús nap, de a holnapi annál inkább, mert megyünk a bunyós Hallowin Partyra. Az egyik osztálytársam ma mondta nekem, hogy ilyenkor a Rudolfskai utcán szokott lenni egy "kis összeruccanás" maskarákban meg ilyesmi, és néha az egyes személyek a nem kívánatos résztvevőknek fizikai úton fejezik ki nemtetszésüket. Magyarul bunyó és rendőrök, meg ami kell. Remélem holnap nem így lesz. Mindenesetre holnap először távolról fogjuk szemlélni az eseményeket.
Jó éjszakát!

2010. október 29., péntek

Fáradt vagyok, aludni akarok

Nos köszöntök mindenkit, aki ma erre a rövid bejegyzésemre is kíváncsi! Nos az igazságot megvallva: "Fáradt vagyok, hagyjanak engem békén, aludni akarok" állapotban vagyok, úgyhogy, nem is szaporítom tovább a szót. Ma teljesen más napom volt, mint amit terveztem. Szellemi munka helyett fizikai munkát végeztem, de azt nagyon. Befejeztük a labirintust, "kerti traktort" vezettünk, ismét kőlapokat és kavicsokat hordtunk. Úgyhogy mindenkinek jó éjszakát!
Pihenésben gazdag hétvégét és szünetet kívánok!

2010. október 28., csütörtök

Hosszú nap

Jó estét Magyarország! Mi a helyzet a jó öreg kurucföldön? Fáradtságom miatt ígérem rövidre fogom a mondandómat. Nos délelőtt is, délután is voltam a városban. Délelőtt 6 kerékkel, délután már csak kettővel. Ma ismét bebizonyosodott, hogy nem kis város ez a kisváros. Délelőtt amikor visszafele jöttem a Tudományegyetemtől rossz megállónál szálltam le, így egy kicsit többet kellett sétálnom a kelleténél a vonatállomásig. Na mindegy. Legközelebb, ha meghallom, hogy Theatergasse akkor fejvesztve menekülök a buszról.
Az esti városnézés "biciklihátról" kifejezetten felemelő élmény. Nagyon szép az esti kivilágított Salzburg, főleg a Müllnersteg-ről. Nagy élmény az esti bicajozás is. Csak egy kicsit az volt az érzésem, mintha mentőssofőr lennék, vagy valami ilyesmi. Ugyanis a dinamó olyan érdekes hangot adott ki, hogy nem is kellett csöngetnem, az előttem álló emberek már hatvan méterrel előttem félreálltak, hogy utat engedjenek nekem.
Hát igen hosszú nap volt.
Egyébként nagyon jól kiépített a helyi közlekedés: pár perc alatt bárhová eljuthat az ember.
Nos, erőt egészséget!

2010. október 27., szerda

Irány a Mönchs Berg

Köszöntök mindenkit, aki ma este úgy gondolta, hogy ismét megnézi, mi szépet írtam! Egész jó nap volt, meg kell hogy mondjam, egészen jó. Délelőtt amikor tanulgattam, hirtelen megcsörrent a telefonom. Mondom ki a fene lehet az. Hát nem a fene, hanem a nyugdíjas tanár, aki a pártfogásába vett minket. Kérdezte, hogy nincs e kedvem egy kis kiruccanásra a városba. Ez vicces volt, mert éppen ma délutánra terveztem, hogy kinézek egy kicsit a városba. Nos természetesen rábólintottam. Sajnos a Peti nem jött velünk, mert neki fontos tennivalója akadt.
Vonattal mentünk. A város két megállónyira van innen. Egy jegyet is kaptam tőle, amit 24 órán keresztül használhatok minden közlekedési eszközön, korlátlanul. Úgyhogy még holnap délelőtt is érvényes ez a ticket, majd lehet, hogy kihasználom. Nos tehát vonattal mentünk a városba, majd gyalog folytattuk a túrát. Fel a Mönchs bergre majd le a Mönchs bergről. Egy kis séta az Óvárosban, majd egy kis teázás a ... most hirtelen nem tudom, melyik kávézóban, de nem a Tomaselli-ben. Jól esett egy kis meleg tea ebben a hidegben. Szép volt az idő, de majd le fagyott a kezem. Legközelebb most már vinni kell kesztyűt is. Tehát klassz volt. Lényegében ennyi volt a mai nap főbb eseménye. Most már mennem kell, nem koptatom tovább a billentyűket.
Üdvözletem mindenkinek!

2010. október 26., kedd

Amtőr "Verjük a dobot, csapjunk a billentyűk közé" Team

Helló mindenki! Remélem, hogy kevésbé van otthon hideg, mint itt, bár ettől még nem nekem nem fog felolvadni a lábujjam. Meglehetősen lehűlt az idő, de legalább ma nem volt olyan szürke, borús. Szerencsére a nap egy időre előtolakodott a felhők mögül, de estefelé ismét elborult az ég.
Na de hagyjuk az időjárás jelentést, ennyi épp elég. Ha mégse akkor: http://www.salzburg.info/de/service/wetter.htm

Nos mit meséljek a mai napról? Egy tipikus őszi nap volt: evés, ivás, alvás, olvasás és dobolás két órán keresztül. Igazából ebéd után zongorázni indultam, végül "Verjük a dobot, csapjunk a billentyűk közé" mottó alatt belekezdtünk a Petivel egy közös zenekar felépítésébe. Ő ütögette a zongorát, ahogy csak bírta, én meg ütöttem a dobot ahogy csak tudtam. Nagyon örültünk a fejünknek (ahogy mondni szokták), hiszen megtaláltuk a dobütőket hosszú idő után. Egészen megtetszett ez a dobolás dolog. Mondjuk idáig is szerettem néha dobolgatni, de most végre kiadhattam magamból a bennem feszülő ritmust.
Este ismét lementem egy kicsit, de most egyedül. A kulcsot a tornateremhez ma is az egyik egyetemista fiútól kértem el. Tegnap ugyebár nem volt rá szükségem, mert tárt ajtók vártak. Ma azonban valahogy nem akart engedelmeskedni a zár. Végül kiderült, hogy mi a probléma: visszamentem megkérdezni, hogy biztos ez az a kulcs e a megfelelő, és akkor esett le a srácnak, hogy én nem is a fitnesz szobába akarok menni, hanem a tornaterembe. Ahhoz viszont sajnos egyikőjüknek sincsen kulcsa. Na szép! Akkor hogy fogok esős időben edzeni? Na sebaj, majd kiötlök valamit.
Nos ez volt a mai érdekfeszítő napom dióhéjban. Minden jót, kitartást a szünetig!

2010. október 25., hétfő

Októberben ilyet se láttam még

Köszöntöm ismét azokat az embereket, akiknek nem volt jobb dolguk, mint hogy megnézzék a blogomat! Szerintem mindenki kitalálja, hogy mi lesz a mai beszámoló lényege, ugyanis mit csinálna egy diák az őszi szünetben: alszik, eszik, olvas, internetezik, alszik, eszik, olvas ... Tehát ez egy szakaszos sorozat, amelyet néha megszakít a tanulás szó. Bár ezen jelenség bizonyára személyenként változó, egyéntől függ a gyakorisága. És ki kell emelnem, hogy az alvásnak nevezett jelenség a domináns, hiszen rendhagyóan a szünetekben megsokszorozódik ezen jelenség jelentkezése, amely egy természetes folyamat.
Nos a mai fiziológiai állapotom hozzásegített ehhez az állapotba jutáshoz: aludtam egy csöppet, cirka két és fél órát. De kellett.
Ma leesett az első hó. Milyen szuper. Októberben emlékeim szerint még nem dobáltam hógolyót, úgyhogy ez újdonság volt a számomra. Reggel kezdet el esni, aztán egész nap hullt hatalmas pelyhekben. Végül az eső hatására nem sok maradt belőle délutánra.
Este azért úgy gondoltam kell egy kicsit mozogni, úgyhogy lementem a tesi terembe focizni. Nos meglepetésemre nem kellett egyedül, mert már egy egyetemista csoport fogadott engem: három lány meg egy fiú. Jót játszottunk, csak azt sajnálom, hogy a lány egy idő után kiállt, mert félt a labdától. Hiába próbáltam meg visszahívni. De legalább így volt szurkolónk.
Nos ez volt ma, röviden összefoglalva. Hómentes októbert kívánok(nekem nem nagyon jött be, de azért nem rossz)!

2010. október 24., vasárnap

Ez a kedvencem

Köszöntök mindenkit, aki ma erre tévedt ezen az esős estén! Ma a kedvenc időjárási viszonyom volt a domináns: halkan szitáló eső egész vasárnap. Hát mondhatom nagyon a kedvencem. De túl lehet élni. Engem végül is nem nagyon szokott lelombozni az ilyen időjárás, csak ilyenkor nyilván az ember visszavonul a szobájába, olvasgat, gépezik. Tehát standard állapotba kerül. Úgyhogy előre szeretném jelezni, hogy ma semmi érdekfeszítő dolgot nem fogok felvonultatni. Bár kinek mi az érdekfeszítő.
Ma véget ért a ministráns hétvége. Volt még egy nagy közös ministrálás a 10.30-as misén aztán mindenki ment a dolgára. Magyon jó kis közösség egyébként. Otthon is lehetne valami ministráns kört létrehozni az egyik atya vezetésével. Már volt rá példa anno. "A Havasok". Tudomásom szerint van :), de ilyen ministráns hétvégéket, közös kirándulásokat nem szoktak szervezni. De biztos vagyok benne, hogy majd otthon is kialakul valami ilyesmi. Nehogy túltegyenek már az osztrákok rajtunk! :)
Egyébként tehát érdemes hozni könyveket, vagy bármi mást, amivel az ilyen időben el tudjuk ütni az időt. De van sportcsarnok is a "pincében", meg zeneterem is, úgyhogy nem kell feltétlenül egész nap a szobában lenni.
Nos a viszont írásra! Mindent ami jó!

2010. október 23., szombat

Kell egy kis kiruccanás

Nos mindenkit köszöntök, aki ellátogatott ide, ide ahova én is csak esténként nézek fel, hogy írjak valami okosat! Ember most mond meg, nem jó dolog a ministráns hétvége: nem hárman reggeliztünk (Peti, idős nénike, én) hanem 13 legalább. A vacsora hasonlóan alakult tegnap, illetve a mai ebéd és a mai vacsora is. A Peti egy kicsit ki volt, mert csendes reggelit akart, végül egészen összebarátkozott ő is velük (elvileg). Rendesek voltak. Ma is elhívtak minket a közös programra, de ma nem tudtunk elmenni. Illetve én igen, de aztán "meggondoltam magamat", ugyanis bicajjal mentem és úgy gondoltam kipróbálok egy másik útvonalat. Hát ki is próbáltam, de vagy egy órába telt mire visszataláltam a helyes útra. Itthon megnéztem a térképen, hogy hogy keveredtem el, és hogy merre. Nos csak annyit mondok, hogy majdnem a repülőtérnél kötöttem ki, de azért Stiegel sörfőzdénél megálltam. Igazából egy kicsit összezavart, hogy a Mönchs berg mögött van egy kis domb amit idáig nem nagyon vettem figyelembe. Na de mindegy a lényeg, hogy visszataláltam. Mi a tanúság: ha már ott vagy a sörfőzdénél be is mehetnél.
Az este még volt egy kis labdajáték, pontosabban golyó pankráció. Igazából focizásra készültem, de amikor benyitottam a nagy tornaterembe, mindenki egy méter átmérőjű gumilabdával püfölte a másikat. "Ezek az osztrákok megőrültek"-mondtam meghökkenve, majd én is belevetettem magamat a kreatív játékba.
Nos még egy dolgot meg kell jegyeznem: felemelő érzés a Rákóczi indulót fütyülni tusolás közben egy osztrák fürdőszobában.
Egyébként ma volt az 56'-os forradalom, a forradalom hőseinek az emléknapja. Remélem szép megemlékezések voltak odahaza. Övezze a harcoló hazafiak nevét dicsőség és tisztelet! Legyen hála áldozatukért! Isten áldja Magyar hazánkat!
Egy klasszis szavaival élve: én is annyi jót kívánok nektek, mint amennyit ti nekem! :)

2010. október 22., péntek

Letelt a visszaszámlálás

Nos ha valakinek nem teszik a szokásos sablon köszöntésem, akkor... Na jó lehet, hogy van benne valami. Kell a változatosság. Hello mindenki! (ez már jobb?) Most jól fog esni egy kis pihenés ez után a hosszú nap után. Délelőtt tanítás helyett, a nyílt napra érkező látogatókat vezettük végig az iskolában. Mindenkit megpecsételtek: mindannyian kaptunk egy cédulát, amelyen a nevünk szerepelt. Aztán sorra szólítottak minket. Először olyan volt mint ha kivégzésre mennék: egy idegent vezessek végig abban az iskolában németül, amit még nem ismerek teljesen. Végül kiderült, hogy nem is olyan vészes ez. De azért szerencsére csak egyszer kellett fordulnom.
És ezzel végül elérkezett a szünidő! Letelt a visszaszámlálás! Bár a délutáni székpakolás még nem, de az esti filmnézés már a őszi szüneti pihenés előkóstolója volt. Most van itt az épületben egy közös ministráns program, aminek a kertében filmnézést is rendeztek estére, és felajánlották, hogy esetleg mi is elmehetünk. Nos én elmentem, de nem maradtam sokáig. A Csúcsformában első részét néztük.
Szép hétvégét! Minden jót!

2010. október 21., csütörtök

Már csak egy nap

Kedves olvasóim ismét köszöntöm önöket! Nos már csak egy nap és elkezdődik az őszi szünet. Már csak két tanítási óra és elérkeztünk a hőn áhított egyhetes pihenéshez. Bár holnap valami nyílt nap lesz, amin lehet, hogy nekünk is kell valamit ténykedni. Klassz lesz! Mármint a Herbstferien (őszi szünet). Egy párszor természetesen majd benézünk a városba is, hogy megnézzük hogy szolgál az Augustiner csaposának az egészsége.
De hamarosan itt van a Maturabal is, a végzős nyolcadikosok számára oly fontos esemény. Ma például rajzórán egész végig a díszlettel kapcsolatos dolgokat beszéltük meg, valamint elkezdtük tervezni, hogyan fog kinézni, milyen anyagok szükségesek hozzá. Csoportokra oszlottunk, hogy gyorsabban menjen a munka: egyesek a bejáratot tervezték, a másik csoport az 1. számú techno sátort stb. Én is vállaltam feladatot, majd a szünetben ki kell ötleni valamit. Király, lesz olyan terem is, ahol klasszikus zenékre lehet táncolni: keringő, rocki stb. A kedvencem! Bár majd elnézek a diszkósátorba is.
A két rajzórán kívül még volt egy matematika óra, amelyen összesen hatan vettünk részt, ugyanis a többiek a francia csoporthoz tartozásuk végett elmentek egyet mozizni. Később utánakérdeztem, és azt mondták, hogy halálian unalmas volt. 
A délután napos volt. Nagyon örültem ennek a kis napfénynek. Bár az idő már elég hideg. Ennek ellenére még egy kicsit leugrottunk kosarazni a Thomassal.
Nos a mai napról ennyit. Minden jót!

2010. október 20., szerda

Különleges nap

Köszöntöm ismét a kedves olvasókat! Ma eléggé hideg nap volt. Leesett az első nagy hó a hegyekben. Legalább is én úgy tudom, hogy az első nagyobb adag ma hullott alá a hegyek felmagasló csúcsaira. Borús és hideg, de ahogy mondtam mindig gyönyörű és elkápráztató. Nagyon szép volt ahogy a szürke felhők leereszkedtek a magas csúcsokra, és amikor ismét tisztává vált az idő, az egykor sötét vonulatok hófehéren ragyogtak a szürke gomolyagok közül előbukkanó nap fényében. Igen, szerencsére egy kicsit kisütött a nap. Nagyon jó érzés volt ez után a sok felhős, esős nap után. 
A tanításról nem tudok ma sokat írni, de eleget. Végül is három óráról (elmaradtak a délutáni órák az érettségik miatt) nem sokat tud mesélni az ember, elvileg. Megint kísért a mondatom: a mai nap tele volt meglepetésekkel.
Például az első óra nem filozófálgatással telt, hanem filmnézéssel: Mao Zedong "isteni" hatalmáról néztünk egy dokumentumfilmet. Angol órán egy filmet néztünk, amelynek az egyik főszereplője Hugh Grant, sajnos a címet nem tudom, de majd holnap utánakérdezek. A mai nap büszkesége, hogy átestünk az első biológia dolgozaton. Sajnos nem bírta időben befejezni, mert egy kicsit hosszú ideig tartott a fogalmazgatás, de remélem megér egy pluszt. :)
A délután se kellett panaszkodnom a monoton tanulós délután miatt: először is a Thomasnak befuccsolt a gépe, így megkért, hogy had használhassa az enyémet. Aztán  kora este a vacsora után meghívtak biliárdozni, amit nem hagyhattam ki. :) Este a játszma után pedig cseh barátom ismét igénybe vette az informatikai szolgáltatásomat. Bár végül nem tudta megreparálni a gépét, de pénteken úgy is hazamegy, majd otthon megbütykölik. Úgyhogy ha terveim nem is mentek füstbe, de máshogy alakult a napon, mint ahogy terveztem.
Egyébként ma van az édesanyám szülinapja! Isten éltessen sokáig édesanyám! :)
Nos minden jót!

2010. október 19., kedd

Már csak három nap, meg egy biosz doga

Kedves Olvasóim, ismét köszöntöm önöket! Ma a szokásos háromórás kedd volt. Biosz órán volt egy kis hepaj: a Diákszóvivőség jelöltjei tartottak egy kis rövid bemutatkozást az igazgató beszéde után. Majd holnap lehet szavazni az egyes képviselőjelöltekre. Hát az iskola sorsa a kezünkben van. ;) Nálunk otthon ezt egyszerűen megoldjuk: osztálytitkár választás, plusz két helyettes és már kész is van a képviselői bizottság. Nincsen külön diákszóvivő, aki az egész iskolát képviseli, aki a képviselőbizottság feje. Aztán végül a maradék húsz percre még beültünk egy kicsit genetikát tanulni.
Már csak három nap van a szünetig! Nagyon jó lesz. De előtte még holnap meg kell írnunk egy biosz dogát. :)
Ma is volt egy kis munkám: asztal meg székpakolás egy előadóteremben. Legalább ledolgoztam azt a nehéz kaját, amit ebédre kaptunk.
Így tehát a mai délután tanulással, meg egy kis tanulással telt.
Nos azt hiszem, hogy idő híján most más nem írok. Minden jót!

2010. október 18., hétfő

Á, így mindjárt más! :)

Köszöntöm ismét a kedves olvasókat! Hát így mindjárt más volt a napunk: hét óra helyett csak négy, és abból is az egyik helyettesítés volt. Az idő azonban nem kedvezett a jó hangulatnak, de attól még megvolt. Úgy tűnik most már marad ez az őszies borús, hideg, ködös időjárás. De nem baj így van rendjén. Most már következik az SSKI (sapka, sál, kesztyű ideje)! Hú ma nagyon műkaja volt ebédre, még most is érzem a hasamban. Ilyen kisebb ökölméretű gombóc volt, aminek a közepe darált hússal volt megtöltve. A köret viszont ízlett, bár még nem ettem ehhez hasonlót: saláta valami furcsa öntettel és kis sonkadarabokkal. Na ennyit a mai gasztronómiáról.
Úgyhogy ma lemaradtunk a hírhedt tesiről. Azt mondják az osztálytársaim, hogy gonosz ember a tesi tanár (persze csak poénból), de szerintem nincs abban semmi gáz, ha a dupla tesi óra felét futással töltjük. ;) Egyébként tényleg kedves tanár, jól el lehet vele beszélgetni.
Nemsokára kezdődik a szünet, szuper!
Nos a mai napról csak ennyit írnék. Minden jót! 

2010. október 17., vasárnap

Azok a boldog szép napok...

Kedves olvasóim! Ismét üdvözlöm önöket! Még szerencse, hogy ma nem sokat kellett az épületen kívül lennem, mert eléggé hűvös volt az idő. Ilyenkor az ember azért hiányolja azokat "a boldog szép napok"-at, a nyári rövid gatyás kirándulásokat. De azért nem olyan vészes, meg lehet szokni, hogy ha kinézel az ablakon nem látsz mást csak gyorsan vonuló szürke felhőgomolyagokat. Meg lehet szokni, hogy amikor a konyhához elindulsz az iskola udvarfelöli bejáratától, már söpörheted le a deret a hajadról. Na jó azért még nincs olyan hideg, de nem tudom ez a salzburgi hideg valahogy hidegebb a kecskemétinél. :)
Na most beillesztem a sablonszöveget: hát ma egyébként nem történt semmi különleges... De tényleg! Elmentünk misére, aztán megettük az ebédünket. Étkezésnél néha egy öreg hölgy is csatlakozik hozzánk, de nem valami közlékeny. Már eléggé idős szegény és lehet, hogy valami gyógyszert is szed. Néha kicsit mosolygunk a dolgon, mert ha meg is szólít minket, az leginkább azért van, mert el akarja kérni a mellettünk lévő vajat, vagy kávét vagy stb. Hát igen, az a öregség sajnos ilyen dolgokkal is együtt jár, persze nem mindenkinél. De a közhiedelemmel ellentétben ez is egy gyönyörű korszaka az emberi életnek, csak nyilván máshogy szép, mint a fiatalság.
Délután egy kicsit nehéz volt koncentrálni a tanulnivalóra, mert ez az idő egy kicsit nyomasztó, és hamar el lehet fáradni. Egyébként ez lesz az utolsó hét, aztán következik a nagy őszi szünet. A Peti meg én itt maradunk, a csehek meg hazamennek. Érdekes lesz ez az egy hét. Már vannak terveim. Bár már hiányoznak az otthoniak, ezen gyönyörű városban is nagyon jól érzem magam, és még sok tennivalóm van itt.
Nos szép hetet! Minden jót! 

2010. október 16., szombat

Hideg is volt, ködös is volt, de azért jó volt.

Köszöntöm ismét a kedves olvasókat! Ilyenkor már meg kell hogy mondjam eléggé hideg van Salzburgban. Egy kicsit nyomott az idő, ködös, felhős, de azért ez nem befolyásolta a napunkat (legalább is nekem nem). Ha a nap nagyobb része nem is, de az este igen érdekes élményeket tartogatott a számunkra. Például a Thomas és én megpróbáltuk angolul beszélgetni egy dél koreai fiatal pappal. Nagyon jópofa volt. Most egy évet fog itt tanulni Salzburgban. Még egy kicsit nehezen megy neki, de bele fog jönni. Én is beszélgettem vele egy kicsit angolul, bár nekem az angol nehezen megy, hiszen egyáltalán nem szoktam használni, vagy csak nagyon ritkán. Amit nem tudtam kifejezni angolul, azt elmondtam a Tominak (ő jobban tud angolul), ő meg lefordította neki angolra. Érdekes volt. Összességében szép este volt. A legjobban egyébként a vacsora tetszett nekünk: különböző országok specialitásait kostólhattuk meg, mint például izraeli maffint, török rizst, indonéz édes süteményt. Ja, jó volt, nem kicsit nagyon. Egyébként ma nem történt semmi érdekes: tanulás, tanulás és a változatosság kedvéért tanulás. Most az igazságot megvallva eléggé fáradt vagyok, úgyhogy...
Nos ez volt ma, holnap nem tudom mi lesz, csak azt hogy vasárnap (meg még több tanulás). Minden jót!

2010. október 15., péntek

Ez most már mindig így lesz? :)

Köszöntöm ismét a kedves olvasókat! Nem akarom elhinni, hogy amióta leírtam azt az egy mondatot, ne lett volna egy olyan nap, amelyiken ne lett volna valami meglepő, váratlan. De az élet valóban ilyen. Honnan tudjuk, hogy mi fog velünk ma történni. Megtervezzük életünket, és ez így van rendjén, de általában mindig akad valami ami egyáltalán nem úgy alakul, mint ahogy elgondoltuk. Ember tervez Isten végez! Vagy úgy is mondhatnánk, hogy ember tervezz, és hagyd hogy Isten végezzen? Az egyik kedvenc filmemben, a Számkivetettben is elhangzott egy fontos mondat (nem tudom pontosan idézni, de a lényeg a következő): érdemes ismét felkelni, ha jön a reggel, mert nem tudhatod mit vet ma a szigetedre a dagály. Egyébként ez a történet is milyen megrázó. Nagyon teszik ez a film, én az ilyen alkotásokat szeretem (  pl. a horror nem akad nagyon az ízlésem horogjára ;) ). Nos azért írom ezeket, mert ma este is történt egy váratlan dolog velem. Éppen fordítgattam, meg a neten beszélgettem, amikor cseh barátom, Tomi megkérdezte, hogy van e kedvem egy kis ünnepségre elmenni a tornaterembe. Mást terveztem, mégis máshogy alakult az estém: úgy döntöttem, hogy elmegyek, hiszen egyszer van ilyen ünnepség egy évben.(Egyébként ez a Bondeko ünnepe. Aki többet szeretne tudni, az látogassa meg a következő honlapot: www.bondeko.org). Nagyon jó volt. Megismerkedtünk egy pár új emberrel, beszélgettünk, nevetgéltünk.
Ma egyébként nem történt semmi különleges. Az első három órában valami előadás volt, amin mi nem vettünk részt, mert fontosabb dolgunk akadt: matematika konzultáción vettünk részt a differenciálszámítás és az integrálszámítás tudásunk elmélyítése végett. :) Német órán egy kis felelgetés volt. Szerencsére mi kimaradtunk belőle (egynlőre!!!).
Kíváncsi vagyok, vajon a holnap mit tartogat számunkra. Abban biztos vagyok, hogy egy nemzetközi vacsorát. Holnap ugyanis, a záró napon egy nagy vacsora várja majd a vendégeket este a tornateremben. Különböző népek jellegzetes ételei állnak majd a kóstolni vágyók rendelkezésére.
Nos a mai napról ennyit. Minden jót!

2010. október 14., csütörtök

Na ez nekem nem fekszik!

Köszöntöm ismét a kedves olvasókat! Mozgalmas nap áll mögöttem. Sok minden történt, amit most megpróbálok röviden összefoglalni, mert már nagyon fáradt vagyok és nagyon késő van.
Nos a második és harmadik óra ismét tartogatott számunkra egy kis meglepetést (mostanában naponta kísért engem az a mondat: "Az élet teli van meglepetésekkel." :) ). A rajzóra helyett kabarét és Roman Polanski Vámpírok bálja című filmjét tekintettük meg. Többre nem is volt idő, csak "tekintésre", ugyanis egyiket se tudtuk végignézni. Bár a vámpíros filmre azt kell, hogy , mondjam, hogy ez nekem nem fekszik, ugyanis soha nem szerettem igazán az ilyen filmeket. Egyszerűen nem látom értelmét. Na de mindegy. Megnézhettük volna a Spartacust is, de a tanár azt mondta, hogy az túl hosszú. Nem mindegy, hiszen egyiket se tudjuk végignézni. Most már mindegy, de én szívesebben néztem volna egy ókori történelmi filmet, mit egy vámpíros badarságot (itt elnézést kérek azoktól az olvasóktól, aki esetleg rajonganak ez iránt a badarság iránt ;) ). Német órán befejeztük az Emília Galotti című drámát, törin pedig elkezdtük a Vietnámi háborút, majd a Kínai hatalmi viszonyok alakulását a 20. század végén.
Este ismét meglepetés fogadott: az egyik koleszos társam megkérdezte, hogy van e kedvem ismét együtt sörözni az igazgatóval az Augustinerben. Nos én úgy gondolom, hogy érdemes ezekkel a lehetőségekkel élni, úgyhogy elfogadtam a meghívást. Na de ne már! Most biosz meg matek tanulás helyett mehetek megint sört vedelni? ;) Nos a vedelés alatt egyébként két félliteres korsót értek. :) Jót beszélgettünk. Kiderült, hogy az egyik kolesztársam helikopterekkel akar foglalkozni (mármint nem pszichológus akar lenni, hanem repülő masinákkal akar dolgozni :) ).
Nos mára ennyit. Minden jót!

2010. október 13., szerda

Istennek tényleg van humorérzéke! :)

Kedves olvasóim! Ismét köszöntöm önöket! Meg kell mondjam, hogy valami nagy bölcsességet mondtam, amikor kijelentettem, hogy az élet teli van meglepetésekkel, ugyanis egy esemény újra igazolta e mondat hitelességét. Alig, hogy tegnap megírtam az aznapi blogbejegyzésemet és elmentem aludni, egy fél óra múlva tompa zaj csapta meg a fülemet. Na csak nem fejelte le az álommanó az asztalomat? Nem, hiszen újra és újra megismétlődött ez a sejtelmes kopogás, az álommanók pedig azért csak tudnak annyira tájékozódni a sötétben, hogy ne fejeljenek le egy asztalt tízszer. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem ilyen ostobaságról van szó, hanem valamelyik jómadár veri az ajtómat, mint aki nem tudja, hogy én már aludtam. Hát valóban nem tudta, mert folytatta tovább, úgyhogy fel kellett kelnem, hogy meglessem kinek van valami elhalaszthatatlan mondanivalója kedd éjszaka. Az egyik koleszos társam volt az; közölte velem, hogy cuccoljak fel, mert mindenkinek le kell mennie az első emeletre a koleszigazgató parancsára. Nos ok. Nincs mit tenni a parancs az parancs. Lementünk. Ott végül kiderült, hogy nem az első emeletre kell menni, hanem a földszintre az ebédlőhöz. Nagy felfordulás fogadott minket: ide oda rohangáltak a diákok székekkel, asztalokkal, a koleszigazgató (nevezzük Stefinek:) ), tehát Stefi éppen perlekedett az egyik gyerekkel, hogy hova kéne tenni a paravánt. Kiderült, hogy kőkemény pakolás vár ránk, vissza kell rendezni az ebédlőt. Ha nem én lettem volna ott, el se hinném; mint egy rossz álom (főleg így az ágyból kipattanva). Fent a szobámban ismét elkezdtem az alváshoz készülődni, és akkor eszembe jutott, mit írtam ma a blogra: " Az élet teli van meglepetésekkel." És akkor nem csináltam semmit csak álltam, és mosolyogtam: Istennek van humorérzéke! :)
Nos a mai nap meg kell hogy mondjam eléggé hideg volt. Majd le fagyott a kezem, amikor a harmadik órában (lyukasóra) hordtam az utolsó talicska földeket a labirintushoz. Ma részt vettünk a tanításon, csak a lyukas órákba tudtunk volna dolgozni. Volna, mert végül nem dolgoztunk, csak dolgoztam. Ugyanis a cseheknek órájuk volt, a Petinek pedig elhalaszthatatlan dolga akadt. De nem baj, rám hagyták azt a dicső és nemes feladatot, hogy befejezzem a nagy művet. :) Nem szakadtam bele: csak hat talicskányi földet kellett áthordani a szokásos helyről.
Ma nem volt biosz óránk, helyette földrajz volt, valamint elmaradtak a délutáni órák. :)
Nos a mai napról ennyit. Akinek ez nem elég, nézze meg a Petiét! :) Minden jót!   

2010. október 12., kedd

És tényleg így van!

Köszöntöm ismét a kedves olvasókat! Valóban igazam volt amikor azt mondtam, hogy az élet teli van meglepetésekkel. Ma több olyan dolog is történt, ami ezt igazolja. Először is német óra (1.) után kiderült, hogy ma mégsem a tanítás helyett fogunk, dolgozni, hanem - ahogy a jó diák teszi- tanítás után, a szabadidőben. De a következő szünetben kapott fizetés is meglepetés volt: kiderült, hogy az elvégzett munkáért 10 euró üti a markunkat óránként. ;) Hasonlóképpen meglepett minket a biológia óra is: becsöngetés után elkezdett gyanússá válni számunkra, hogy ha csak mi ketten álldogálunk a biológia terem előtt, akkor valami nem stimmel. Nos valóban volt egy kis bibi: biológia óra helyett ma hittan óra volt, a kedves tanár nő helyett, ma hallgathattuk Dr. Búbó előadását. :) Hú remélem ezen a részen gyorsan átfutott az olvasók szeme, és már ki is törlődött a rövidtávú emlékezetből. :) De a hittantanárunk tényleg úgy néz ki, legalább is hasonlít rá, de ezzel nem akarom kifigurázni, sőt megtiszteltetés, hogy egy olyan tanár tanít engem, aki hasonlít egy rajzfilmsztárra. ;)
Ma délután folytattuk a labirintust, sőt sikerült a végére érnünk. Micsoda meglepetés! :) Még van azért pár tennivaló, de a nagyja már mögöttünk van. :)
Nos ma ennyi betű elég egy rakáson. Egy kicsit már fáradt vagyok. Minden jót!

2010. október 11., hétfő

Az élet teli van meglepetésekkel :)

Köszöntöm ismét a kedves olvasókat! Nos tegnap még azt hittem, hogy ma angol órán ismét hallgathatom a csoporttársaim humorizáló feladatmegoldásait, matek órán ismét kapkodhatom a fejemet az integrálszámításnál és tesi órán ismét kifuthatom magamat. De tegnap este és ma reggel megerősítve kiderült, hogy nem így lesz. Folytatjuk a labirintust. :) Tegnap önként és dalolva jelentkeztünk a melóra, de ma már nem voltunk annyira lelkesek. Nem rossz munka, de miután már a 35 teli talicskát tologatod az ötven méterrel arrébb lévő labirintus mélyedésekhez, akkor... De összességében jó volt. Soha nem esett még ilyen jól a gyümölcssaláta, mint most az béd után. :) Munka közben kaptunk egy kis "fröccsöt" is: narancslével kevert pezsgőt. Nem volt rossz, egész feldobott minket. ;) Bár ma még nem fejeztük be, mégis büszkén tekintettünk le a ma elvégzett munkánkra az harmincméteres magasból... :) (felemeltek minket egy ketrecben az iskola portájánál felállított daruval).
Hát nem igaz, hogy az élet teli van meglepetésekkel?
Minden jót!

2010. október 10., vasárnap

Végre egy nyugis nap :)

Köszöntöm ismét a kedves olvasókat! Az utóbbi három-négy nap után igazi megkönnyebbülés volt a mai nap: nem volt se munka, se közös program, csak csend és nyugalom (meg persze egy pár befejezetlen házi ;) ). Mind a dolgozás, mind pedig a Kollégista hétvége remek, szórakoztató volt, de most azért jól esett egy kis pihenés, egy kis szünet. Nagyon nem is tudok mit mesélni a napomról, legalább is érdekfeszítőt nem nagyon. Bár kinek mi az érdekes. Reggel nehéz volt az ébredés a tegnapi nap után. Még most is sajognak egy kicsit a tagjaim, de nem vészes. :) A misén most nem volt kórus, de így is megvolt a liturgia varázsa. Itt azért aki egy kicsit is konyít a liturgiához (mondjuk szokott járni misére) észrevehet pár eltérést: az első és eléggé szembetűnő különbség, hogy itt soha nem olvasnak olvasmányt, csak szentleckét, mint ahogy nálunk normális hétköznapon. És még van egy pár. :)
Hát a délután tanulással, olvasással meg egy kis pihenéssel telt. Tehát mint egy átlagos vasárnap délután a diák számára. :) Cseh barátaink közül az egyik, Thomas (Tomi) például most nem olvasgatott, hanem elment repülőket fényképezni. Ő egyébként is szeret hétvégente kis magánkirándulásokat csinálni. Én is tervezem, de csak akkor, ha hétvégén nincsen más program. 
Nos mára ennyi elég is. Minden jót! Erőt, kitartást a következő hétre!

2010. október 9., szombat

Schülerheim Wochenende 2. Tag

Köszöntöm ismét a kedves olvasókat! Azt kell, hogy mondjam, hogy többször is szervezhetnének ilyen programot, mondjuk minden hétvégén. ;) Nagyon klassz volt, főleg a mai program, ugyanis ma elmentünk a fürödni vágyók "paradicsomába". Hogy konkrétabb legyek elutaztunk Bad-Tölz-be -amely Németországban található kb. 20 km-re Münchentől délre-, hogy eltöltsünk pár órát az Alpamare nevű élményfürdőben. Nagyon jól éreztük magunkat, de most azt kell, hogy mondjam, hogy ennyi épp elég volt(kb. 4-5 órát töltöttünk ott). Eléggé fáradt vagyok. :) Ha egyébként valaki tervezi, hogy elugrik egyet fürdeni valamelyik németországi fürdőhelyre :) , akkor nyugodt szívvel tudom neki ajánlani ezt a nagyszerű létesítményt: modern, korszerű szolgáltatások, rengeteg izgalmas lehetőség pl. hétféle csúszda, szörf stb. De nálam több információt nyújthat a következő link: www.alpamare.de (csak kell hozzá egy kis német tudás, vagy egy szótár ;) ). Az út egyébként másfél órás volt. Visszafelé jövet eléggé sokan vették föl az alvó pozíciót. :) Én nem akartam elaludni, végül úgy döntöttem, hogy mégis elszenderedek egy kicsit, de nem nagyon sikerült. Az biztos viszont, hogy ma korábban fogok ágyba menni. :) 
Nos a mai napról röviden ennyit. Minden jót!
Kellemes hétvégét!

2010. október 8., péntek

Schülerheim Wochenende 1. Tag

Köszöntöm ismét a kedves olvasókat! Ma nem tudok beszámolni arról, hogy mit hülyéskedtek megint az osztálytársaink, ugyanis ma nem voltunk suliban. Hogy miért? Talán lógtunk, talán találtunk jobb szórakozást? Hát mondhatjuk, igen. De nem mi találtuk, hanem az igazgató úr, aki ismét talált nekünk egy kis "dolgoznivalót". ;) Tovább kellett folytatnunk a labirintust, ami nem kis munkát jelentett a számukra. Pontosabban reggel kilenctől délután négyig. De nem volt rossz, csak a "munkáltatóink" kicsit dialektusban beszéltek, így a nap folyamán többször is előfordult, hogy miután ötödjére se értettük, hogy mit mond, értelmes fejet vágva, bólogató fejmozdulatok kíséretében próbáltuk igazolni, hogy értjük, amit mond. :) Azért nem volt olyan vészes, mert megértettük, mit akar mondani, csak azt nem értettük, hogy mit mond. :)
Ma elkezdődött az ún. Schülerheimwochenende. Ez egy közös program a kollégisták részére, amely egy kicsit jobban összerázza a csapatot. Egy szentmisével kezdődött az egész 16.30 kor. Az este nagyon izgalmasnak ígérkezett: közös vacsora 2 órán keresztül, majd egy látogatás az Augustiner- nek nevezett vendéglátóipari egységben. ;) Nem csak jónak ígérkezett, hanem jó is volt. :) Hm, Stiegel! Ha a kedves olvasók közül valaki még nem fogyasztott el 0.5 l Stiegelt az Augustinerben, akkor tegye meg, mert ez egy felejthetetlen élmény. ;)
Nos a mai napról röviden ennyit. Minden jót!

2010. október 7., csütörtök

Hát végül is a 21. században vagyunk

Köszöntöm ismét a kedves olvasókat! Most gyorsan és röviden írok, mert fogytán van az időm. :) Változatos volt ma az időjárás, egyszer borús, egyszer napos. Első óra lyukas, második harmadik BE, pontosabban rajz óra. :) A rajztanár az osztályfőnökünk, aki a mai órán mosolygós arccal írta fel a táblára a nagy dolgozatok időpontjait a különböző tantárgyakból. :) Nekem is fel kellett egy párat írni. Érdekes, hogy itt csak németből, matekból, meg a nyelvekből van ilyen úgynevezett Schularbeit. Felírtam azzal a reménnyel, hogy fölöslegesen írom föl, de aztán megnyugtatott az osztályfőnök, hogy nekünk meg kell írni ezeket a "dogákat". :) Matek órán aztán pont az ellenkezője derült ki, hiszen a matek tanár váltig állította, hogy nekünk nem kell részt venni a számonkéréseken. :) De majd utánakérdezek még ennek. Német órán meghallgattunk egy kiselőadást, aztán szembesülhettünk egy nagy fejlődés végbemenetelével: a német tanár most nem videokazettával, hanem DVD-vel állított be. Na, hát végül is a 21. században vagyunk. ;)
Még meg kell jegyeznem, hogy nagyom finom volt az ebéd. ;)
Nos a mai napról nem is mondanék többet. Jó éjszakát! Minden jót!

2010. október 6., szerda

Na, mégis működik? :)

Köszöntöm ismét a kedves olvasókat! Napról napra változik a helyzet. Úgy látszik működik ez a napfivéres dolog, mert ma szinte egész nap ragyogott az égen. :) Reggel egy kicsit be volt borulva, de végül teljesen eloszlottak a szürke gomolyagok. Ma rájöttem, hogy milyen jól tudnak száj dobolni az osztálytársaim: angol órán az volt a feladat, hogy írjunk egy saját dalt a megadott témakörben. Ők ezt meg is tették, csak ők úgy gondolták, hogy szorgalmasak lesznek és el is éneklik. :) Klassz volt: volt dobkíséret, basszus, csak a tanár nem csípte annyira. ;) Na biológiából megvolt az első felelés, de minket még nem kérdezett, azt mondta, hogy nekünk elég lesz, ha majd a kijelölt időpontban, írásban beszámolunk a tanultakról. A számonkérés egyébként nem tartott tovább 10 percnél. Csak megkérdezett néhány emberkét. :) Érdekes, hogy itt a Dns-ről, a fehérjeszintézisről és egyéb nyalánkságokról tizenkettedik ( itt 8.) elején tanulnak, és csak utána kezdik el a genetikát ( tudjátok, Mendel meg a borsói ;) ).
Egyébként sok mindenre rájön az ember egy ilyen új helyen: például arra is, hogy a diákok itt is előszeretettel ragasztgatnak cetliket egymás hátára 'rúgj seggbe' feliratokkal, csak itt angolul. :)    
Nagy nap volt a mai: az Aradi vértanúk emléknapja. Övezze tisztelet emléküket, legyen hála áldozatukért! Isten óvja a magyarokat! :)
Minden jót!

2010. október 5., kedd

Hát eddig tartott :)

Köszöntöm ismét a kedves olvasókat! Hát igen, úgy tűnik tegnap elszóltam magam: a kedves nap fivér ma eléggé durcás volt. :) Reggel volt egy kis derengés, de aztán teljesen elborult, és szinte egész nap esett az eső kisebb nagyobb megszakításokkal. :) Hát eddig tartott. :) De nem volt vészes: mi ezt a benti meleg suliból figyelhettük. Másrészt az iskola sem volt megterhelő, hiszen csak három óránk volt. Itt a videók is szoktak falatozni néha reggelenként: német órán egy Lessing darabot nézetett meg velünk a kedves tanár úr, aminek az lett a vége, hogy az egyik osztálytársammal tekergethették a 3 méternyi videó szalagot. :))
Ma megvolt a napi jó cselekedet is: segítettünk két egyetemista lánynak felcipelni a csomagját a második emeletre.
Nos a mai napról ennyit. Miden jót! Üdvözlöm az otthoniakat! Remélem ott jobb idő van! :)

2010. október 4., hétfő

Süss még nap, fényes nap... :)

Kedves olvasóim ismét köszöntöm önöket! Meg kell, hogy mondjam, hogy ilyen szép időben még soha nem láttam Salzburgot. Amikor először voltam itt esett egész végig az eső, és csak egy nagyon kicsit sütött ki a nap az utolsó napon. 10.-ben februárban jártam itt, úgyhogy csak a téli oldalát láthattam ezen gyönyörű városnak. De most amióta itt vagyok, már számtalanszor rácsodálkozhattam ezen gyönyörű hely varázsára, amelyet a lágyan fénylő napsugarak játéka formál még lenyűgözőbbé. :) Nagyon szép volt a mai nap is. Reggel szokásosan hideg volt, de a délelőtt második felében és a délutáni órákban, már olyan meleg volt, hogy pulóverre sem volt szükség. Süss még sokáig így kedves nap fivér! ;)
A mai nap egyébként nem történt semmi érdekfeszítő. A gyerekek mai is úgy rohangásztak, mint a kis őrült a folyosón, ahol mindig át kell sétálnunk, ha az osztályunkba megyünk. A tesi óra érdekes volt: az egyik osztálytársam leopárd mintázatú tréning ruhába jött tornázni, mert elvesztett egy fogadást. :) Érdekes volt, főleg azzal a napszemüveggel. :) Úgyhogy az utolsó két órán jó hangulat uralkodott. :)
Nos most röviden ennyit a napomról! Minden jót! 

2010. október 3., vasárnap

Ilyen legyen egész héten! :)

Köszöntöm ismét a kedves olvasókat! A mai nap nagyon szép időnk volt. Egész nap sütött a nap. :) Bár egy kicsit fáradtan ébredtünk a tegnapi munka után, mégis ez a gyönyörű reggel arra sarkallt minket, hogy legyőzve bágyadtságunkat kipattanjunk az ágyból, hogy elkezdjük a napot. :) Röviden összefoglalom a napot, mert mindjárt mennem kell a szokásos vasárnap esti összeruccanásra. :) A mise után látogatást tettem régi salzburgi barátaimnál. Nagyon rendesek voltak, eljöttek értem, így nem kellett buszoznom. :) Az ebéd után kirándultunk egyet, de erről majd később írok. Úgyhogy összefoglalva nagyon szép napunk volt. Azt kívánom, hogy az időjárás egész héten ilyen legyen! ;)
Majd jelentkezem. Addig is minden jót! Sikeres hetet kívánok! :)

2010. október 2., szombat

Munka, munka és megint csak munka! :)

Köszöntöm ismét a kedves olvasókat! Most rövid leszek, mert még rengeteg dolgom van annak ellenére, hogy szombat este van. :) Nos a mai nap igen érdekesen és sokszínűen telt el: munka, munka és megint csak munka. Az egész napos fúrás, ahogy a légkalapácsfej lágyan letorolta a falról a csempét, az az egész napos fülsimogató berregés! :) Szinte már hiányzik. ;) Nos igen, megkaptuk mára is a munkaadagunkat. :) A feladat az volt, hogy a volt mellékhelyiségekben dúrjuk le a falakról az összes csempét, majd a férfi mosdóban bontsuk le a középső falat is. Hát ez a művelet szinte egy egész napot igénybe vett. :) A végén már teljesen rutinosan ment, csak a masinákat volt nehéz tartani, ugyanis volt egy alap súlyuk, amihez még hozzájöttek a különböző helyzetek: egyszer így másszor úgy kellett tartani. Ha így folytatjuk, lassan teljesen elvethetjük azt a tervünket, hogy kondiba járjunk. Még néhány ilyen munka, és azt fogják hinni, hogy Arnold Schwarzenegger rokonai vagyunk.
Egyébként négyen dolgoztunk: a Peti, a cseh barátunk, Tomi :), Roman, az egyik koleszos társunk Németországból, és én. :) Így négyen vettünk részt a "Nemzetközi Díboló Találkozón". :) Nagyon jó volt! Valahogy le kell vezetni a feszültséget. ;) A legjobb az az volt, amikor a Roman elkezdte kalapáccsal szétverni az elválasztó falat. ;) Az igazgató úr is be akart szállni, de úgy tűnik meggondolta magát, mert amikor kerestük, azt mondták, hogy már haza ment. :)
Nos a mai napról röviden ennyit. :)
Majd jelentkezem! Szép hétvégét, minden jót!

2010. október 1., péntek

Nehéz? :)

Köszöntöm ismét a kedves olvasókat! Nos a mai nap után igazán elmondhatjuk, hogy nem könnyű a koleszos élet. Szó szerint. :) Nehéz, főleg ha tizenöt kilós darabokban gondolkozunk. :) Hosszú volt a délután. De kezdjük a napot az elején. Az első órán megörökítettek minket az utókor számára(a jövő nagy emberi ;) ): iskolai fotózás volt. Nálam és még egy pár embernél nem akart funkcionálni a vaku, úgyhogy egy párszor le kellett nyomnia az exponáló gombot a kedves hölgynek, mire úgy sikerült, ahogy ő akarta. :) Angol órán nagy örömünkre irodalmi díjak után kutatgattunk az interneten a gépteremben. Persze azért néhány képernyőn felbukkant véletlenül a Facebook is, és szóhoz jutott a jól ismert Microsoft Sam is. :) Német órán pedig filozofáltunk, ugyanis a hiányzó német tanár helyére Indiana Schmidtlechner ugrott be. Én így hívom, mert szerintem nagyon hasonlít, az általunk jól ismert Indiana Jones-ra. :)
Nos tehát délután folytattuk a munkálatokat: szépen felrakosgattuk a köveket. Közben eszembe jutott, hogy van egy Labirintus nevű társasjáték, amiben ugye kis lapokat kell tologatni... Érdekes nem? A Peti nagyon örült, amikor megosztottam vele. ;) Főleg hogy már így is jó kedve volt a fárasztó munkától. :) Az igazság az, hogy eléggé kifáradtunk. De holnapra még maradt egy kicsi. :) Délután egyébként odajött hozzánk az egyik idős atya(röstellem, de nem tudom a nevét) miközben dolgoztunk, és kedves mosollyal megkérdezte: Nehéz? Mi pedig egyre vörösödő fejjel (emelés közben :) ) válaszoltuk: á nem vészes, csak kicsit nehezebb a kelleténél. :) Hát nem pont ezt, de valami hasonlót. De nagyon kedves jelenet volt. :)
Nos a mai nap összefoglalását ezennel befejezem. Holnap ismét jelentkezem, addig is minden jót!