2011. január 23., vasárnap

Új év, új kalandok, Müncheni kiruccanás meg ilyesmi

Most aztán igazán megtiszteltető ennyi idő után, hogy ismét köszönthetem azokat, akik ennyi idő után, megélve a Karácsonyt és az Új Évet, valamint ezt a bejegyzést, ismét olvassák az ujjaimból kiszökő sorokat! Üdvözlök tehát mindenkit ebben az Új Évben! Biztos vagyok benne, hogy sok dolgot tartogat számunkra ez a következő esztendő. Biztos lesznek jók is, rosszak is, piszok rosszak is, de én optimista vagyok, legalább is próbálok a realitásba egy kis reményt is belecsenni.
A Müncheni beszámolóm lemaradt, mint a borravaló. Úgyhogy most kell nekilátnom. Aztán meg beszámolok az előző hétről.
Nos hol is kezdjem, ugyanis már rég volt, de azért még az emlékek bennem élnek. Vonattal indultunk el a híres Münchenbe a Salzburgi pályaudvarról. Útközben megbeszéltük, hogy ki mit hozott, hova megy továbbtanulni, meg mindent, ami csak eszünkbe jutott. Megérkezésünkkor meleg fogadtatásban részesültünk: -7c délelőtt. A séta végére már nem éreztem a lábujjamat. A program nagyon intellektuális volt: múzeumlátogatás, koncert és persze sörözés minden mennyiségben. Az első hely, amit megnéztünk a Stadtmuseum lett volna, ha nem problémáztak volna, de mivel problémáztak, ezért a Deutsches Museumot tekintettük meg. A zenei részlegre vonultunk be a mi csekély 30-as létszámunkkal. Eléggé "hátborzongató" látvány fogadott minket: a zongora billentyűi maguktól mozogtak. Húúú... Aztán persze a tárlatvezető odacsapott, és mérgesen odapiszmogta: "Harry, hagyd abba!" Na de persze a fiktív tartalmaknak is van határa, úgyhogy el kell mondanom -amire gondolom már önök is rájöttek-, hogy ez egy elektronikus önlejátszó zongora volt. Az ember rájátszott valamit, és a zongora ugyanúgy játszotta vissza, akkor is, ha esetleg a művész nem volt a toppon és egy-két hibát is ejtett. Rengeteg elektronikusan működő hasonló zenegépek találhatóak itt, akár már a 18. század elejéről is. De nem azért nem lövöm le előre a poént, hátha még jönnek ide az olvasók. Rendkívül izgalmas része következett a programnak: Pinakotheke. A Müncheni képgyűjtemény 17.-18. századi részlegén töltöttünk el egy pár órát. Itt a vezetőink által kreált feladatokat kellett megoldani. Én élveztem (rajzérettségis; az vesse rám az első követ, aki nem szereti Rubens pucér nős képeit; na jó csak vicceltem), hiszen rengeteg ismert kép eredeti változatát tekinthettem meg, mint például Rubens: Leukippidák elrablása. A fárasztó múzeumi körút után végre elindultunk a szállás felé. Hát nem volt rossz, aludtam már szörnyűbb helyen is. Ha jól emlékszem az esti koncert nyolc órakor kezdődött, ami előtt már gondoskodtunk a koncert nagyobb élvezhetőségéről: az igazgató az előadás előtt elvitt minket a templomtól 50 méterre lévő müncheni Augunisterbe. A koncert gyönyörű volt. Ez egy, a híres Bach Kórus által előadott Adventi Dalkoncert volt. Igazság szerint három lehetőség közül lehetett választani, amik közül nekem ez tetszett meg a legjobban. De volt Evita és J. Cocker koncert is, de akkor az Augunister kimaradt volna, na de nem csak ezért mentem. Természetesen a koncert amint mondtam fenomenális volt, de mentálisan eléggé kifáradtunk, úgyhogy ismét fel kellett töltekeznünk: az igazgató úr meghívott minket még egy körre, amiből aztán a végén nem is egy lett. Fél egy fele azért már elindultunk vissza. Útközben a metróutazás alatt élő kóruskoncertet adtunk, ami közben három gyereket elveszítettünk: megállunk az egyik megállónál, erre az igazgató felpattan: " Nem itt kéne leszálnunk?" Erre három osztálytárunk fogta magát, és egyből leszállt. Mire az igazgató: "Nem, mégse." De akkor már késő volt. De aztán végül ők taxival, mi meg a villamoson bliccelve valahogy visszajutottunk a szállásra. Másnap az első állomás a Haus der Kunst volt, egy nagy képzőművészeti múzeum, ahol egy arab témájú kortárs kiállítást néztünk meg. Hát igen, a modern művészet, nagyon modern. Végre a mai napon sikerült oda bejutnunk, ahová tegnap nem: végre a váróteremnél beljebb léphettünk a Stadtmuseumba. Egy magyar származású zeneprofesszor fogadott minket. Távol-keleti hangszerek végtelen sorát vonultatta fel előttünk, amiket aztán a végén ki is próbáltunk: mindenki elfoglalta a pozícióját, majd az ő felkészítésével és vezénylésével profi zenekari előadás megalkotói lettünk. Ez volt az utolsó hivatalos állomás. A találka a Müncheni-pályaudvarra volt megbeszélve, addig még kicsit körbejárhattuk a belvárost. Egy kis fagyoskodás, egy kis forralt bor, egy kis interjú, és máris elment a szabadidő, már a vonaton találtuk, amely gyorsan, "zakatolva" robogott velünk haza, Salzburgba. Deo gratias!
De most már essünk vissza a jelenbe, és csak egy kicsit tekintsünk vissza a múltra, egy hét erejéig. A hétfői napon semmi különös nem történt, azon kívűl, hogy elmaradt a tesi óra, na de milyen áron: ennek fejében Pénteken délután elmentünk egy a Salzburgtól délre található sportcenterbe magasugrani, tudjátok, azzal a hosszú bottal át a szalag fölött (nekünk szalag volt a biztonság kedvéért). De erről majd később ejtek több szót.
Ahogy mindig, most is kedd este focimeccs volt a javából. Elvertük őket, mint ahogy illik.
Ez az iskola tényleg azért jó, mert ha a tanár azon kap, hogy az óráján házit írsz, vagy másolsz, akkor nem megfenyeget, hogy oda adja az illetékes szaktanárnak az adott tanulmányi forrást, hanem megkér, hogy bizonyítsd be filozófiailag, érvelj elfogadható erkölcsi érvekkel, hogy miért nem elítélendő a cselekedeted, és hogy miért ne adja oda a kollégájának. Jó, ez mondjuk csak filozófia órán volt így, de érdekes volt, persze én nem voltam érintett az ügyben, hanem az egyik osztálytársam.
Földrajzból most ilyen előadásokat kell csinálni a két emberenként kiosztott leckékből, úgyhogy most a föci órák érdekes prezentációk jegyében telnek el.
A legutóbbi irodalom órán befejeztük Goethe: Faust című művének színházi feldolgozását.
Csütörtökön nálunk voltak magyarok (két vendég, akik közül az egyik volt piarista volt), szombaton viszont mi voltunk a magyaroknál. Salzburgban van itt egy Salzburgi Magyar Kör nevezetű egyesület, amelynek éppen most szombaton volt a következő programja, a farsangi bál. Nagyon klassz volt újra ilyen sok magyar ember között mulatni. Ha valaki esetleg részleteket is szeretne tudni erről az egyesületről, akkor látogasson el a következő honlapra: http://www.salzburgi-magyar-koer.org/index.php
Tehát pénteken magasugrani voltunk. Érdekes volt, ugyanis én most csináltam először. Kicsit technikás, és eleinte az ember egy kicsit be van parázva tőle, de bele lehet jönni. Én egészen 2 méter 50 vittem el a kezdeti sikertelenségek után.
Nos ennyit volt a mese mára, bezár Gery mesegyára.
Mindenkinek szép hetet!
Jó éjszakát!