Eljött a búcsú ideje

Egyszer mindennek vége szakad. Ez a természet rendje: egyesek jönnek, mások mennek; az élet körforgása egy ilyen véget nem érő folyamat. De a búcsú pillanatakor az mindig vigaszt jelenthet, ha figyelembe vesszük, hogy minden vég új kezdet is egyben. Köszöntöm ismét és egyben utoljára kedves olvasóimat! Csak idézném a legutóbbi bejegyzésemnek címként adott kérdést: "Elszállt egy év?" Erre a kérdésre most már teljes biztonsággal válaszolhatom, hogy igen. Igen, elszállt. Úgy elrepült a fejünk fölött, mint ahogy a madarak elsuhannak felettünk egy szép nyári délutánon. Gyorsan, de nem tartalmatlanul telt el ez az egy év. Igazából most nem kezdek bele még csak a vázlatos leírásába sem ennek a hosszú időnek, hiszen az egész eddigi bejegyzéseim erre szolgálnak, hogy betekintést nyújtsanak a teljesség igénye nélkül ezen fantasztikus egy év eseményeibe. Ezen írásomnak leginkább a kiértékelés, a hálakinyilvánítás, és a búcsú a szerepe. Kiértékelés, amelyben meg kell hogy említsem, hogy milyen felejthetetlen élmény egy évet eltölteni vendégdiákként a világ egyik legszebb városában, és hogy én nekem mit sikerült ebből kihozni. Hálakinyilvánítás, amelyben csak röviden ki szeretném fejezni köszönetemet azoknak az embereknek, akiknek köszönhetően ez számomra megvalósulhatott. És végül búcsú, amely azt jelenti, hogy nekem mennem kell (mármint vendégdiákként elbúcsúzom), az új generáció viszont hamarosan átveszi ezt a megüresedett helyet, amelyet ebben az éveben Péter barátom és én töltöttünk be.
Mindezeket csak röviden írom le, ami kimarad, arról majd mesélnek a történeteim.
Véleményem szerint nagyon jól sikerült ez az év. Megismerkedtünk egy másik kultúrával, amennyire csak lehetett, szereztünk új barátokat, kiépítettünk új kapcsolatokat (kapcsolatrendszereket). Megtanultuk, hogy nem azért mondják sokszor a Wurscht (kolbász, virsli) szót, mert állandóan éhesek, hanem mert ez egy dialektusa az egal (mindegy) szónak. Megbizonyosodtunk teljes biztonsággal arról, hogy az Augustiner a világ egyik legjobb söre. És persze betekintést kaptunk az osztrák oktatási rendszerbe, a fiatalok mindennapi életébe, kikapcsolódásába. És ami a legfontosabb mi is fejlődtünk lélekben, szellemben és testben egyaránt.
Mindezekért egy egyszerű, rövid, de sokatmondó szót szeretnék mondani mindazoknak, akiknek hálával tartozom bárminemű segítségükért, amely által ezt az egy évet itt ilyen gazdagon tölthettem el: Köszönöm! Minden jót nekik! Isten áldja meg őket jóságukért! És persze a legfőbb köszönet a mi Atyánkat illeti, aki mindig mellettünk volt, és jóságos kezével egyengette utunkat! Dicsőség és hála neked Atyám!
Tehát eljött a végső búcsú pillanata! Az iskola zárómiséje is megvolt már, az alkalmazottaknak rendezett grillparti is véget ért, kitört a vakáció. A gyerekek már a világ különböző pontjain nyaralnak, vagy éppen dolgoznak, vagy csak egyszerűen otthon kipihenik az iskolaév fáradalmait. Én is pihengetek, olvasok, elmegyek a barátokkal ide oda, de legfőképpen dolgozni fogok.
Amint írtam, lehet hogy itt a vége az évnek, de a kalandok csak most kezdődnek (ahogy mondani szokás, és ahogy lenni szokott ;) )!
Kívánom minden leendő vendégdiáknak, hogy legalább olyan jól érezze magát itt, mint mi, és hogy mindazt, amit csak tervez ezzel az egy évvel, sikerüljön neki/nekik megvalósítani! Egy lehetőség nagysága csak attól függ, hogy mi mit hozunk ki belőle!
Minden jót! Pihentető, örömökben gazdag szünidőt kívánok mindenkinek!
Sok sikert az életben! Isten áldását!
Üdvözlettel: Gery ;)

Elszállt egy év?

Igen- válasz a kérdésre. Elszállt, méghozzá nagyon gyorsan. Gyorsan telik az idő, ha jól mulat az ember. Nagyon sok minden történt ez alatt az év alatt: sok új ismeret, sok új élmény, sok új tapasztalat és sok új áldás. Sok minden van, amiért hálát adhatok, hálát adhatunk. Köszöntöm ismét a kedves olvasókat! Ez a 8 hónap felejthetetlen fog számunkra maradni. Nem kis változás ez az ember életében. Megismerni egy új világot, egy új kultúrát, egy új közösséget távol a hazától, a megszokott otthoni környezettől, a családtól, a barátoktól. Voltak ezért persze nehézségek is, de ezek elenyésznek a sok klassz dolog mellett. Ez a tanév olyan gazdag volt, hogy most így nehéz is lenne végig gondolni, mi minden történt velünk. De a mai bejegyzés nem is ezt akarja szolgálni, hiszen ez még nem a végső búcsú pillanata (meg maga a blog egy összefoglalás), de hamarosan az is eljön: ez az utolsó előtti bejegyzésem. Most két hónapig Magyarországon tartózkodom, úgyhogy addig szünetel a beszámoló sorozat. Azután pedig már csak egy végső, kiértékelő, összefoglaló, hálaadó bejegyzés fog júliusban következni. Igen, elszállt ez az év, eljutunk lassan a végére, és jönnek szeptemberben a követők, az utódok, az újoncok.
Remélem mindenkinek jól telt a szünidő. Nekem igen, kellemesen és gyorsan. A szünetet követő héten nem sok különleges dolog történt. Egyedül kellett ezt a hetet eltöltenem, szürke magányba, a külföldi társaim nélkül: se a csehek, se a Peti nem tartózkodtak Salzburgban. De azért nem volt olyan vészes, úgy is sok elintéznivaló dolgom volt még a hazautazásom előtt. Elköszöntem osztrák barátaimtól, sok sikert kívántam nekik az érettségihez, és szombaton én is nekivágtam a nagy útnak haza.
Legközelebb és egyben legutoljára majd júliusban találkozunk.
Addig is minden jót!

Nagy ünnepség után Nagy Hét

Véget ért a nagy mulatság, lezárult a Festwoche. Most már mindenki visszavonult családi berkeibe, a húsvéti szünet csendjébe, és készül a még nagyobb és magasztosabb eseményre, Jézus győzelmére a Halál hatalma felett. Most úgy, mint eddig is, köszöntöm a kedves olvasókat! Sajnos most vasárnap nem tudtam megírni a bejegyzést, aminek okát most hosszú lenne elmesélni. Mindenesetre elnézést a késedelemért!
Sok mesélnivalóm van, vagyis hogy lenne, mert most az idő ismételt szorításában vagyok. De azért megpróbálom röviden, mégis kielégítően összefoglalni a hét eseményeit. A hétfői nap, mint mondani szokás, hosszú volt. Délután a Petivel elmentünk a városba egyet s mást elintézni. Nagy séta volt, aminek Kebab evés lett a vége, legalább is a Petinek. A munka természetesen soha nem hiányozhat a napirendünkből, napirendemről, így este kicsit besegítettem a Cheveriel Este nevezetű rendezvénynél, ahol az arra érdemeseknek különböző díjakat osztottak ki. Jó mi? Én dolgoztam, a Peti meg Kebabozott. Kedden délelőtt részt vettem egy nagyon érdekes előadáson. A címe Was glaubst denn du? (Miben is hiszel valójában?) volt. A különböző vallások képviselői leültek egy asztal köré, és megvitatták a legfontosabb kérdéseket, amelybe természetesen a közönséget is bevonták. Mindenféle vallási felekezet képviseltette magát ezen a rendezvényen: budhisták, mohamedánok, reformátusok, katolikusok, zsidók. Napközben egy kis gondolkozás után rájöttünk, hogy ez az utolsó nap, amikor elmegyünk valahová közösen a városba egy kicsit szórakozni, mert a jövő úgy fog alakulni, hogy ebben az évben már nem leszünk mind a négyen együtt, tehát a két cseh meg a két magyar. Úgyhogy elterveztük, hogy elmegyünk egyet augustinerezni. A baj csak az volt hogy este Tavaszi koncert volt, amin kötelező volt a részvétel. Hát mit volt mit tenni, maradtunk. De nem hiába: a koncert szuper volt, és utána az igazgató meghívott minket egy szórakoztatói egységbe, ahol jó osztrák zene szólt. Söröztünk, sültkrumpliztunk, jót beszélgettünk. Végül tehát mégiscsak eljutottunk egy italozóba, ha nem is az Augustinerbe. A szerdai nap érdekfeszítő előadással kezdődött: Philosophiecafe. Bejött két nagy hírű osztrák filozófus, és arról faggattak minket, hogy mit gondolunk az élet nagy kérdéseiről. Többek között a szokásos kérdésekkel: Miért élünk a földön? Isten megismerhető pusztán emberi értelemmel? Este is művelhettük magunkat, ugyanis Színházest volt a soron következő esti program, és mivel én is meghívást kaptam, hát megnéztem. Egy komédia volt, aminek Astoria a címe. Reggel amikor felkeltem, már nem kellett arról gondolkodnom, hogy ma milyen előadáson kell részt vennem, mert ez a nap szabad volt. Nem mint ha nem lett volna kedvem további eszmefuttatásokhoz. Este sporteste volt, amin nem vettem részt mert az egyik barátommal már rég beterveztünk egy programot a városban, amit nem halaszthattunk el.
És végül következzék a finálé, a nagy Festakt (Ünnepi Ceremónia). Az egész az iskola közelében lévő nagy templomban kezdődött egy nagy ünnepi misével. A következő állomás az iskola tornaterme volt, ahol lezajlott a mindent lezáró utolsó rendezvény, az ünnepi beszédsorozat. A végén a diákok már nagyon türelmetlenül mocorogtak, annak ellenére, hogy a beszédek között akadt egy két szórakoztató zsonglőr mutatvány, humorista fellépés és Porenta musical. De azért a végén az égő MSC felirat és a robbanó szív felrázta azt az egy pár unatkozó gyerkőcöt is. A nagy ünnepség sorozat, egy nagy ebéddel zárult, ahol az év eleji Bondekofesthez hasonlóan rengeteg különféle külföldi specialitást meg lehetett kóstolni, mint például zöld palacsinta Indiából, Burek szerbiából stb. És aztán mindenki szépen hazaballagott. A csehek is hazautaztak, csak mi magyarok maradtunk még a kollégiumban ezen a napon.
És hát most a nagy Festwoche után ismét egy Nagy Hét jön, amelyben hasonlót ünneplünk. De ez az ünnep nem egy iskola renoválási munkálatairól, hanem a világ az egész világ renoválásáról szól: a Megváltás Ünnepe. Ezúton szeretnék mindenkinek Kegyelmekben Gazdag, Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánni! Legyen áldott az Úr, ki életét áldozta értünk, hogy aztán vele élhessünk!
Most vasárnap nem írok beszámolót, mert nem Salzburgban vagyok. A következő a jövő héten esedékes.
Addig is minden jót! Kellemes pihenést a szünidőben!

Hát elkezdődött!

Ez a hét eléggé nyugodt volt, egészen idáig. Tegnap történt valami, ami most meg fogja határozni az egész jövőhét folyamát: elkezdődött a Festwoche (Ünnepi hét). Köszöntöm ismét a kedves olvasókat ezen a szép, napos tavaszi estén! Elérkeztem végre ahhoz a pillanathoz, hogy felfedjem a Festwoche kilétét, hogy mi is az valójában. Az iskolában már régóta renoválási munkálatok folytak: új tornaterem, a díszterem felújítása, egy hatalmas konferenciaterem létrehozása stb. és nem utolsó sorban egy hatalmas labirintus létrehozása az iskola főbejáratánál, amelyet már korábban említettem. És most végre minden elkészült, a nagy munka véget ért! Ennek örömére szervezték ezt a hatalmas ünnepet, amelynek keretében rengeteg programon lehet részt venni. Tegnap volt az első ilyen rendezvény, amelynek a Lange Nacht (Hosszú Éjszaka) elnevezést adták. Hát valóban hosszú volt: rengeteg előadás, tehetségshow, koncert csábítgatta a látogatókat az egyik helyről a másikra. A legérdekesebb, és egyben legviccesebb előadás a Talentshow volt, amelyen rengeteg finoman fogalmazva "érdekes" diák vett részt. Még egy magyar gyerek is a húrok közé csapott, akit Petinek hívnak. A nagy hejehuja végül egy körmenettel zárult, ami igazándiból félkör volt, vagy egyharmad. Lángoló gyertyákkal meneteltünk a csillagos ég alatt az iskola templomába, miközben a János evangéliumának első fejezetéről elmélkedtünk. "S az Ige testé lőn, és közöttünk lakozék"- mit is jelent ez számomra. Igazából a csend amit az igazgató úr kért csak nagyon keveseknek sikerült. Kicsit nevetséges volt, hogy külön szülőket kellett arra rendelni, hogy táblákat tartsanak a gyerekek elé "Still" (csend) felirattal. A templomban még volt egy kis imádság meg egy kis éneklés, és aztán mindenki nyugovóra tért, ki a kollégiumban ki a tornateremben. De ezzel nincs vége, ott a jövő hét! Ez csak a kezdet...
Minden jót! Szép hetet!

Ilyen időket élünk

Ez a bejegyzés se lesz túl hosszú. Most a rövid lett a nyerő. Ilyen időket élünk. Köszöntöm ismét a kedves olvasókat! Ismét csak későn jutottam ide, úgyhogy csak röviden, tömören.
Ez a hét is gazdag volt fociban. Még új technikákat is tanult az ember. Ilyen szép időben bűn is lenne nem kint focizni este a vacsora után. Egyre melegebb van. Ma is kb. 20 fok volt, ha nem több.
A színház még nincs teljesen kész, még lehet találni "munkának valót". Nekünk is találtak valamit, többek között az egy centis porral lepett nézőtéri székek letakarítását. De ezek már az utolsó simítások voltak, ugyanis gyorsan kellett dolgoznunk, mert este már egy csoportot vártak egy színházi előadásra.
Hamarosan itt a Festwoche(Ünnepi Hét), de erről majd később beszélek bővebben.
Most szombaton ismét részt vettünk a magyar kör egy rendezvényén, ami ismét nagyon jól sikerült. Bár most nem voltam valami bulizós hangulatomban, azért egy pár magyar asszonyt sikerült jól megtáncoltatnom. De ez a nap nem csak mulatságot tartogatott számunkra, a Peti is egy évvel öregebb lett. Isten éltessen barátom!
Már csak 27 nap és megyünk haza a Peti haverral.
Nos ennyit erről a hétről. Rövid volt, gyorsan eltelt.
Minden jót! Isten áldja önöket, titeket!

Rövid leszek

Gyorsan eltelt ez a hét, gyorsan eltelt ez a nap. Sok volt a tennivaló, a program, a hét folyamán és ma is. Későn van, rövid leszek. Ismét köszöntöm a kedves olvasókat!
Sok volt a tennivaló, az elfoglaltság. Ez valóban így van. De emellett persze azért jutott idő sportra is, meg egy kis kikapcsolódásra. A hét szinte minden napján- pénteket kivéve- fociztunk. Most már egyre jobb az idő, az emberek egyre több órát töltenek a szabad levegőn. Így persze mi sem maradtunk bent a tornateremben, hanem kimentünk az iskola mögötti fedetlen focipályára. Sok előnye van. Egyrészt a szabad levegőn vagyunk, másrészt nem kell minden pillanatban fékezni, újra elindulni, ami eléggé fárasztó tud lenni, és végül nem lehet kihasználni a falat az ellenfél kijátszására. Nagyon jól éreztük magunkat. Ha lennének telepítve a focipálya mellé reflektorok is, akkor biztos, hogy nem hagytuk volna el a focipályát fél háromnegyed nyolckor a sötétedés miatt.
Szerda este volt egy kis szülinapozás. Az egyik egyetemistának most volt a szülinapja, és meghívott minket egy kis együtt ivós, együtt zenét hallgatós összejövetelre. Mindenki bedobott valamit a kedvenceiből, így betekintést nyertünk egymás zenei ízlésébe. A "nagyobbak" még elmentek egy kis afterpartyra, ami nekünk nem szólt, hiszen másnap még iskola.
Na de hogy ne csak a szórakozásról és a pihenésről írjak, jöjjön a munka. Pénteken volt egy négy órás német dolgozatunk. Itt így szokás a végzős osztályba. Kicsit megerőltető négy órán keresztül fogalmazást írni németül, de azért sikerült. Aludtam is utána egy jót.
De a pénteki nap nem csak a kihívások napja volt, hanem az ünnepé is: Gyümölcsoltó Boldogasszony, az egyház egyik legszebb ünnepe. Kérjük égi édesanyánk közbenjárását!
Nos ennyit erről a hétről. Megyek aludni.
Minden jót! Sok sikert a következő héthez!

Feltámadott a tenger

Bizony, feltámadott! És bár elcsendesült, de ez a tenger koránt sem veszített erejéből. Ott ül titokzatos mélyének leple alatt az az ősi erő, az amely soha nem apad el, amely által ismét felcsapnak a hullámok és elmossák a mocskot mi meg akarta mérgezni szent vizét. Köszöntöm ismét a kedves olvasókat! Sokszor támadott már föl ez a tenger, de most a mélyben valami nagyobb készül, valami olyan, amit még emberfia nem látott. Most ezek a hullámok nem a csatatereken, nem a kardok pengéjén, nem a puskák puskaporos csövében fognak tombolni, hanem az értelemben és a szívben. Nagy dolgok előtt állunk! De nagy dolog volt az 1848-as ifjaknak is amikor Kossuth előtt állva, toborzó beszédét hallgatva, megfogant a szívükben a szándék, hogy készek a hazáért az életüket áldozni, és beállni a magyar szabadságharc hadseregébe. Ezen hét keddjén ezekről az ifjú szabadságharcosokról emlékeztünk meg ismét, akiknek személye a hazáért való önfeláldozás, az igazságért való kitartó harc és a bátorság szimbóluma is. Jó volt megélni Isten kegyelméből újra a március 15-ei napot! Szerencsére szép időnk is volt, egész nap sütött a nap. A Petivel természetesen kokárdával mentünk suliba. Én pedig egy évvel idősebb lettem. Ezt a napot mi is, én is megünnepeltem egy kis csöndes megemlékezés, és filmnézés keretében. Két nagyon jó 1848-as filmet ismertem meg most, a 80 huszárt és a Feltámadott a tenger című történelmi filmeket. Csak ajánlani tudom őket. Isten áldja Magyarországot! Övezze a 1848-49-es hazafiak nevét dicsőség és hála!
Erről a hétről egyébként most nincsen sok mondanivalóm, meg nem is nagyon akarok sokat mondani, mert már nagyon késő van.
Voltak dolgozatok, elalvások, munkák. Pénteken írtunk egy négy órás nagy angol dolgozatot. Hát nem semmi volt, jól megizzadtunk vele. Ez volt idáig életem leghosszabb angol dogája.
Most szombaton ismét voltunk a Salzburgi Magyar Kör magyar miséjén, ami után még szokás szerint volt egy kis agapé egy előadással fűszerezve a 1848-49-es szabadságharc osztrák vonatkozásairól.
Gyorsan eltelt ez a hét, jön a következő: a patak nem áll meg, medre viszi tova, különben folyóvá nem terebélyesedne, nyugalmát tengerben nem lelné soha!
Figyeljük a tengert, már rég feltámadt a szél! Kössük ki hajónkat a biztos oszlophoz, mielőtt kitör a vihar!
Szép hetet! Erőt a következő héthez!

Böjti szelek fújnak

A nagy tombolás után szerdával elkezdődött a nagyböjti idő. Megemlékeztünk ismét arról, hogy vándorutunk, az élet tengerén való hánykolódásunk egyszer véget ér, csónakunk orra egyszer majd végleg ráfut a túlvilág tengerpartjára, és visszatérünk oda ahonnan jöttünk. Ember emlékezz a föld porából vétettél, és ott leled majd nyugodalmadat is. Köszöntöm ismét az olvasókat! Milyen érdekes érzés járja át az embert, ha rágondol, hogy ez valóban igaz. Az ember több annál, mint aminek kívülről látszik. Nagy küldetése van ezen a földön. Sajnos ma ez az egykor oly fényesen ragyogó cél egyre inkább elhomályosodik az emberek előtt. Elfelejtik, hogy kik ők, és elfelejtik, hogy egyszer véget ér életük ezen a földön. De ez nem egy elérhetetlen magasság, hanem minden ember életének beteljesülése, amire mindenki, kicsi, nagy, szegény, gazdag, megsebzett, bűnös ember meg van hívva. Sok dolog van ami mulandó örömöt ad, de a halál zátonyára vezet, ahonnan többé nincs menekvés. Ezért kell magunkba táplálni a hitet, hogy a hazugság mindent elborítani akaró sötét leple ne homályosítsa el értelmünket, hogy ne vesszünk el a mindent elnyelő feneketlen sötétségben. Isten adja meg számunkra azt a világosságot, amelyre mindannyiunknak szükségünk van! Én ezekkel a gondolatokkal kívánom mindenkinek, hogy ezen különleges évben mély és elgondolkodtató legyen számára a nagyböjti időszak!
Na de most térjünk vissza a Salzburgi vidékek végre remélhetőleg végleg hómentes talajára! Mi is történt velünk ezen a héten? Hát a szokáshoz híven sok minden.
Ha nem kell havat lapátolni, akkor előbb vagy utóbb találnak nekünk más munkát. Hát így is lett. Most az iskolában hatalmas újítási munkálatok folynak, aminek keretében a dísztermet is feldobják egy kicsit. Új padló, új világítástechnika, új függönyök, új elektronikai berendezések. Nekünk is jutott egy kis szerep ebben a nagy sürgés-forgásban. Először is hétfőn a széksorokat, amiket felszedtek a padlóról, előre kellett vinnünk, mert a padló elöl már készen volt, hátul pedig még nem kezdték el. Pénteken ugyan ezeket a széksorokat kellett visszacipelnünk a most már új padlóra, de most már végleg. Tehát nem csak visszavittük, hanem pontosan beállítottuk az eredeti helyére, majd visszacsavaroztuk őket. Az iskola asztalosa viccesen megjegyezte, hogy a spártai harcosok is biztos így edzettek, ugyanis a széksorok egybe voltak csavarozva, így mindig egy sorban legalább nyolc emberrel kellett mozgatni őket, természetesen nagyjából azonos tempóban. Hát ráment egy pár óra, amire befejeztük.
De nem csak munka volt, hanem szórakozás és pihenés is, hogy betartsuk a Beatrice Hármast. Kedden volt az utolsó farsangi nap, úgyhogy ki kellett használnunk. Egy nagyon kedves tanár, aki amint már említettem kedden délutánonként külön szokott velünk foglalkozni, meghívott minket magához egy kicsit süteményezni meg beszélgetni. Hát még most is érzem annak a csokis tortának az ízét. Aztán még egy kicsit bementünk a városba, hiszen gyönyörű idő volt. Nagy meglepetésünkre felvidéki magyarokkal is találkoztunk.
Hamvazószerdán este részt vettünk egy közös szentmisén az iskola templomában.
Nos dióhéjban ezek történtek ezen a héten.
Egyre szebb az idő, és egyre melegebb is van. Már nyílnak a kertben a tavaszi virágok. Végre itt a tavasz!
Mindenkinek kegyelmekben gazdag Nagyböjti időt kívánok, és persze szép hetet!

Ez a hét is elrepült, a magyaroknak is nyoma veszett

Elmentek, vége! Itt hagytak minket. Micsoda tragikus sorsfordulat, pedig tudtuk, hogy egyszer ez is eljön. Köszöntöm ismét az olvasókat! De szívünkben nem csak a búcsú keserű érzése motoszkált, hanem a közösen töltött idő nagyszerű élményeinek is a felemelő emléke. Ezek az emlékek főleg akkor felemelőek igazán, amikor azokra a hóbuckákra gondolok a sípályán, amelyeknek köszönhetően többször is megvizsgálhattam közelebbről az osztrák késői olvadozó hót. Nagyon jó volt ez a három nap síelés a srácokkal. Nagyon gyorsan belejöttek, alig álltak rá az első nap a lécre, a másodikon már golyóban repesztettek lefelé a leejtőn. A harmadikról meg ne is beszéljünk... Ha bár kissé lassan, de mindig leértünk épségben a piros pálya végére. Néha fel kellett csatolni egy pár lerepült lécet, meg hasonlók, de hát végül is ezért voltunk ott mi, ezért is, mármint a haladó elit. Na jó na vigyük túlzásba, de azért azt kell mondanom, hogy sokat fejlődtünk, mi, akik a haladó csoportban voltunk. Egy csomó új technikát tanultunk, valamint bátorságot kaptunk egy kicsit gyorsabb haladási tempóhoz. A baj tényleg csak az volt leginkább, hogy délután mindig nagyon olvadásnak indult a hó, és abban a latyakos "izében" sokkal nehezebb volt síelni, sőt elővigyázatosabban is kellett egy kicsit haladni. De nem csak a latyak, hanem a fagyott felületek is tartogattak számunkra egy pár meglepetést. Egyébként, ha valakit érdekel ez a síterület, akkor látogasson el a következő honlapra: http://www.gaissauhintersee.at/
Tehát gyorsan elsiklott ez a három nap, lehet így is mondani. Nagyon jól éreztük magunkat, habár sebesülések is voltak. Péter bajtársunknak egy jobbos éles kanyarnál 120 km/h sebességnél ismét kiugrott a válla az egyik kék pályán. A sebesség mondjuk valójában kisebb volt, és a sérülés sem volt annyira vészes. De nem a csak a magyarok sérültek le, sőt az osztrákok kicsit szerencsétlenebbül is jártak. Az egyik síelő osztrák srác az egyik ugrásnál rosszul érkezett és ennek következtében eltört a keze. De hála Istennek ennél nagyobb rossz nem történt. Gyönyörű időnk volt, a társaság is jó volt, tehát bőven van miért hálát adni.
Aztán a csütörtöki nap egy kicsit nyugisabb volt. Normál tanítás, aztán meg alvás. Hozzánk rajz órán bejött egy fiatal egyetemista gyakornok lány, hogy tartson nekünk egy rendhagyó tanórát. Érdekes volt. A délutáni programot pedig szerintem nem is kell mondani három nap síelés és egy délelőtti tanítás után: alvás.
Péntek délelőtt a magyar fiúk tartottak nekünk egy pár gyors, rövid, tömör előadást a magyar hazáról, hogy milyen borok, sörök, pálinkák találhatóak nálunk. Na jó nem csak ez maradt meg bennem, de remélem a többi osztrák gyerekben sem. Valaki a Pick szalámi felejthetetlen ízét raktározta el örökre az emlékezetében, valaki a magyar foci nagyjaira fog még 20 év után is emlékezni. Tehát jól sikerültek. Aztán volt egy kis körút az iskolában, ami sokak örömére az étkezőben végződött. A közös ebéd után mindenki szabad időt kapott egészen 18.30-ig. Ekkor kezdődött ugyanis az utolsó nagy közös alkalom, a búcsúest. Az ősi tradíció szerint volt felépítve ez az esti program is: diavetítés, ajándékozás, (na jó volt egy kis "Bodnár Laci meglepetés"), svédasztalos vacsora, focimeccs, amit sajnos most a szélsőséges időjárási viszonyok miatt az osztrákok nyertek meg.
Szombat reggel fájdalmas búcsút vettünk, majd hátat fordítva magyar testvéreinknek elindultunk a konyha felé cseh barátainkkal- akik szintén részesültek valamennyire ezekben az élményekben (síelés, búcsúest)- hogy elköltsük a reggelit.
Így telt el tehát ez az egy hét, ily gyorsan, s ily kalandokkal teleszőve. Már a "Fehér Öregnek" is hűlt helye, akit a nevének ellenére(Bekő Tours) még sosem kellett betolni, és aki már évek óta szállítja a diákokat e messzi földre a jól ismert kecskeméti örök fiatal sofőr irányításával.
Nos ez után a hét után tényleg van miért hálát adnunk. Ne mulasszuk el!
Minden jót! Sok erőt az előttünk álló próbákhoz!

"Sie kommen!"

"Közelednek!" Ezzel a mondattal ezen a héten többször is találkoztam már, a hét két egyik legfontosabb eseményénél. Köszöntök ismét mindenkit ezen a téli esős napon! Hogy a tél meg az eső hogy került össze, hát el kell jönni Salzburgba, és meg kell nézni, és akkor már semmilyen kételye nem lesz a kedves olvasónak afelől, hogy ez itt valóban így van. Egyébként visszatérve, hogy mi is az a két egyik legfőbb esemény, mindjárt megvilágítom. Csütörtökön az első óránk mindig szabad, aztán pedig öt óránk van egymás után. A második és a harmadik az rajz vagy ének, attól függ, hogy mit választottunk. Hát a Peti éneket választott, én meg rajzott, így ilyenkor mindig elválnak útjaink. Most is így történt.Igen ám, de kiderült, hogy a franciásoknak most valamilyen színházi előadása van, így mindkét csoport létszáma meglehetősen megcsappant. Mi pontosan számítva összesen öten voltunk. A rajtanárnak, aki mellesleg az osztályfőnökünk, az az ötlete támadt, hogy elmehetnénk a malomba kávézni. Hát jó, legyen úgy, de nekem még fel kellett mennem a szobámba elintézni pár dolgot. Kicsit elhúzódtak a tennivalóim, így amikor lementem, már senkit sem találtam a megbeszélt helyen, de azért ez miatt nem hátráltam meg, hanem én is elindultam az Europark irányába. Mivel nem találtam sehol őket, úgy gondoltam, hogy benézek egy kicsit a Saturn elektronikai üzletbe, és megnézek egy pár dolgot. Hát aki keres, az talál, és én kerestem, és találtam is. Hogy mit? Klassz filmeket németül. Most akció van, így nem hagyhattam ki ezt a lehetőséget. Például a 3 Gyűrűk Ura díszdobozban 10 Euróért az nem is rossz szerintem. Úgyhogy a nap további része most filmezéssel telt el. Érdekes volt az ismert mondatokat németül hallani. "Sie kommen!" "Közelednek" -a jól ismert mondata Gandalfnak, mielőtt Pipin ébresztőt fúj az orkoknak. Tehát jót moziztam. A másik esemény, amit ehhez a mondathoz lehet kötni a magyarok érkezése. Pénteken ugyanis megérkezett az ez évi cserediákprogramnak a csapata. Az érkezés előtt negyed órával az igazgató úr felhívta őket, hogy hol járnak. Aztán megkérdeztem, hogy mi a nagy helyzet, és ő csak viccesen ennyit mondott: "Sie kommen.".
Egyébként nem csak ilyen események jöttek e hét során elébünk, hanem tanulmányi dolgok is. Szerdán filozófia pótdoga, illetve közös földrajz előadás.
Szombat este egy kicsit kiruccantam a városba, pontosabban már éjszaka volt. Egy rock koncertre kaptam meghívást, amit elfogadtam. Később kiderült, hogy ez egy verseny, és az is, hogy ezen a versenyen részt vesz egy olyan banda is, amelynek tagjai a mi iskolánk diákjai. Na és ki nyerte meg a versenyt, mármint az első helyet? Hát persze, hogy ők! Guess Why, cool!!!!!! De a BurnOut Trial is jó volt, ahhoz képest, hogy csak a tizedik helyet kapta. Szerintem a második helyet simán oda lehetett volna ítélni nekik.
De a ma este sem maradt el program nélkül. Szokáshoz híven ma volt a közös mise a magyarokkal és a vendéglátó osztrák diákokkal. Aztán pedig irány a Sternbrau, ahol vacsora ingyen volt, ugyanis a házigazda minden magyar számláját állta. Jó volt! Beszélgettünk, iszogattunk, tehát nagy eszmecsere volt, amellett, hogy degeszre ettük magunkat.
Na megyek, mert holnap síelés. Minden jót!
Szép hetet!

Csavard fel a szőnyeget még ma éjjel, húzd le a páleszed

Ezen hét utolsó napjaihoz nagyon passzol a fenti cím. Mondjuk nem volt nagy buli, és az üvegben is hagytunk pár cseppet, de azért jól hangzik. Köszöntök ismét mindenkit ,aki ma is rátalált a blogomra! Gyorsan eltelt ez a szünet. Volt egy kis tanulás, egy kis olvasgatás, zenehallgatás, de leginkább lazítás és nyugi. Legalább is egy ideig. Aztán elkezdődött. Minden szerda délután vette kezdetét. A Tomasnak, az itt maradt cseh gyereknek a szülei eljöttek ide síelni, és szerda este kiderült, hogy az édesanyjának szülinapja van. Így hát cseh magyar módra megünnepeltük a nagy eseményt: cseh rum, Becherovka, meg magyar pálinka mellett. Na meg persze a cseh sör meg a cseh süti se hiányzott az asztalról, úgyhogy meglehetősen jó volt ez a kis ünnepelés. Aztán a pénteki kiruccanás volt csak igazán baromira érdekes. A "kilenc óránál valószínűleg nem maradunk tovább, mert holnap dolgoznom kell" helyett szombaton hajnali fél kettőkor léptük át a kollégium küszöbét. A fent idézett mondat a Civildienertől (szociális munkás) származik, akivel eléggé jól összebarátkoztunk itt a suli körüli munkálatok közben, és most úgy határoztunk, hogy egy kicsit kimegyünk a városba együtt. Aztán végül is a háromból négy lett, mert elhozta az egyik 33 éves barátnőjét, aki 24 évesnek nézett ki. Jót beszélgettünk. A hazautazásnál szerencsénk volt, mert útközben találkoztunk egy az iskolánkból származó diákkal, így tudtuk, hogy hol kell leszállni, és aztán merre kell tovább menni. Ez az éj egyébként történelmi pillanatot is tartogatott a számomra: megettem az első Kebabomat. Hát igen a Gondviselés! Ennek így kellett lennie. Ezt a hasam is megerősítette. De ez még nem minden, most jön csak a java. A következő este hab volt a tortán. Először is délután részt vettünk egy magyar misén Anifban, egy kis községben Salzburgtól délre. A pap egész messziről, Bécsből jött el hozzánk. A mise után volt egy kis agapé, ahol magyaros falatok vártak minket, és ahogy lenni szokás újabb meglepetések. Kiderült például, hogy az egyik fiatal hölgy Kecskeméti származású. Tehát a lélekről már gondoskodtunk, részt vettünk a gyönyörű misén- ami egyébként két a közelben autóbalesetben meghalt felvidéki magyarért és a többi súlyos sebesültért lett felajánlva; ha gondolják az olvasók, imádkozzanak értük- aztán egy hosszú ismerkedős beszélgetésben, úgyhogy most már úgy gondoltuk, hogy gondoskodjunk a testről is. Kikúráltunk minden bacit szombat éjszaka, ugyanis az ötven fokos körte meg szilva pálinkánál nincsen jobb orvosság. Egy nagyon kedves magyar család a Magyar Körből meghívott minket vendégségbe, ami végül is ottalvós buli lett. Be kell vallani, már túl késő volt, és a hangulat is megvolt. Természetesen- amint írtam- hagytunk egy pár cseppet az üvegben. De azért hogy a kedves olvasók kigúvadt szeme visszaálljon alapállásba, elmondom, hogy én most üveg alatt nem az ötlitereset értettem, hanem a kis "feles poharamat". Igazából így a jó, se nem berúgva, se nem szárazon, de józanul jó hangulatban. És most itt tényleg a gyakorlatban is megvalósult a régi mondás: "Kismértékben gyógyszer, nagymértékben Game Over." Gyógyszer volt a biológiai és a pszichés előnyeit tekintve is (elegendő, kis mértékben), a Game Over állapotot meg egyikünk se tolerálja. Jó hangulatunk támadt, sokat nevetünk, jót beszélgettünk, tehát jól telt az este (meg az éjszaka, meg a hajnal). Másnap megköszöntük a vendéglátást (azaz ma) és abban a tudatban, hogy holnap kezdődik a suli, elindultunk hazafelé az S-Bahn -nal.
Tehát az utolsó napok meglehetősen programdúsak voltak, úgyhogy még elbírnék egy hét szünetet, de hát C'est la vi.
Minden jót! Sok kegyelmet és kitartást az előttünk álló héthez!

Hosszú filmek éjszakája

Homályba vesző sejtelmes fényt sugárzó utcalámpák csillagnyi sokasága tárul elém, ha kinézek az új szobám hatalmas üvegtábláján. Igen, új szoba. Kilakoltattak, de szerencsére kaptam egy új szobát. Klassz, még szennyestartóm is van. Köszöntöm ismét a kedves látogatókat! A kilakoltatás oka egy átrendezési munkálat volt: szükség volt egy új szobára a középiskolás részlegen, egy egyetemista szoba pedig megürült, így egy megbeszélés után úgy döntöttünk- mind vezetői, mind a magam részéről- hogy az átköltözésem gondolatát megvalósítjuk. Igazából nem ért veszteség, kell egy kis változatosság, és be kell vallanom, hogy azért van egy pár dolog, ami itt jobb az előző szobánál. Tehát ez volt ennek a hétnek az egyik fő eseménye.
Szerdán volt egy biológiai-filozófiai négyórás előadás a géntechnikáról, annak alkalmazásáról és erkölcsi megítéléséről. Érdekes volt, sok hasznos dolgot tudtunk meg a témáról.
A hét fénypontja a csütörtök esti fergeteges Schulgschnas volt, az iskola farsangi ünnepsége. Minden évben megrendezik ezt az ünnepséget a Semesterferien (félévi szünet) előtt. Most a témája a 70'-es és 80'-as évek voltak, tehát az öltözékek, a zenék és a díszletek is ezen időszak hangulatát idézték föl. De persze a diszkó sem hiányzott a kortárs zenékkel. "Szerencsére" sok ember utálta itt az alkoholt, mert csak úgy pusztították, ahogy tudták. Ez a reggeli arcokon meg is látszott. A farsangi ünnepség harmadik emeleti következményei: hólapát a WC-ben, holtrészeg diákok a tévészobában és egy ismeretlen egyén a Peti ágyában.
Mondhatnánk, hogy a meglepetések hete is volt ez a hét. Csütörtök délután éppen írogattam valamit, amikor hirtelen kopogást hallok. Kérdezem, ki lehet az. Kinyitom, hát kit látok, hát a Ferit, volt iskolatársamat, régi cimborámat, aki tavaly szintén kint töltött egy évet itt vendégdiákként. Az ünnepségre jött, a farsangi bálra, és még egészen máig itt maradt. Igazából csak ezután kezdődött el igazán a buli. Péntek este már épp akartam lefeküdni, amikor valaki kopogott az ajtómon (már megint kezdődik). Kinyitom, hát ki áll az ajtó előtt, a változatosság kedvéért ismét a Feri két pezsgősüveggel a kezében. "Na Gergő?" - vágta hozzám a rövid, de tartalmas kérdést. Már tudtam a választ; na ebből se lesz korán fekvés. Igazából egyszerű pezsgős beszélgetést terveztünk, de aztán kiderült, hogy az egyik német adón megy a Mártix cimű trilógia első része, így elkezdődött a "Hosszú filmek éjszakája", ami még a következő estén is folytatódott, tudván, hogy ezen a hétvégén Mátrix-hétvége van, minden napra egy rész. A szombati napot pókerezéssel, kanasztázással, alvással és beszélgetéssel töltöttük el. Kellett egy kis kikapcsolódás az első félév után.
Nos itt a vége, ennyi e hétre. Mindenkinek sok erőt a következő hétfői felkeléshez! Nekünk most nem feltétlenül szükséges korán kelnünk, ugyanis -amint említettem- nekünk most szünet lesz egy hétig.
Minden jót! Jó éjszakát!

A második a héten

Hát igen, ez a hét most nagyon extra, két bejegyzés. De az előző viszont nagyon "böjtös" volt. Köszöntök ismét mindenkit! Ma egy kicsit rövidre fogom a mondanivalómat, de azért megpróbálok minél átfogóbb képet nyújtani erről a hétről. A hétfői nap nagy kihívás volt, főleg a Petinek, mert ő részesült is belőle. Egy három órás angol tesztet kellett megírni, ami egy kicsit nehezebb volt, mint egy közép szintű érettségi. Így én nem vállalkoztam rá -annak ellenére, hogy eleinte terveztem -, hiszen én még érettségit se írtam, bár azóta fejlődtem, de még nem éreztem úgy, hogy készen állok egy ilyen próbára. Na de legközelebb már én is beállok, pontosabban beülök a az angol "schularbeitosok" közé. Ez a nap a búcsú napja is volt: este folyt le az utolsó tesi óránk az eddigi tesitanárunkkal. Természetesen, hogy jó szívvel emlékezzünk rá, az egész órát játékkal töltöttük.
Szerda este nem csak a Gyertyaszentelő Boldogasszonyt ünnepeltük, hanem az egyik osztálytársunk 18. születésnapját. Egy közeli szórakozóhelyen, kocsmában, a Raschhofer's sörözőben az Europark mellett volt ez a kis szülinapi összeruccanás. A házigazda minden italt és ételt állt, de hát akinek az apjának Hammerja van, az megengedheti magának.
A csütörtöki rajzóra ismét érdekes feladatott tartogatott a számunkra: folytattuk a linómetszést. Érdekes technika, de kicsit időigényes. Jövő órán már be kell fejeznünk, és utána pedig elkezdünk egy egyéni projektet, amit mindenkinek meg kell csinálni. Este elméletileg ismét elmentem volna megnézni, hogy hogy van az Augustiner csaposa, de sajnos lekéstem a programot. Kicsit előbb mentek el a megbeszéltnél a többiek. De sebaj helyette itt maradtam nyelvtanozni a Tomival, az egyik cseh fiúval, meg egy albán egyetemistával.
Ez a hétvége sem telt el program nélkül: elmentünk, vagyis hogy elmentem a Salzburgi Magyar Kör gyűlésére. Sajnos a Peti nem jött el, mert lebetegedett. Eléggé családias hangulat volt, nyolcan voltunk. Ez volt az első ilyen alkalom, amin részt vettem, és nem bántam meg, hogy elmentem.
Nos ennyit erről a hétről! Minden jót! Sok sikert az életben!

Felhívjuk a kedves olvasóink figyelmét, hogy a 2011.01.30. bejegyzés előreláthatólag egy hetet késik

Változik a világ; az egyik este még van internet, a másikon pedig már mérgesen olvasom ötödjére az olyan idegőrlő kifejezéseket, mint a kiszolgáló nem található, vagy vezeték nélküli kapcsolat. Na jó azért nem volt vészes, hiszen túléltem, de majdnem egy hétig nem volt internetem, internetünk. Így hát mivel péntektől szerdáig tartott ez az állapot, azért elmaradt a vasárnapi bejegyzés, és csak most jutottam oda, hogy az érdekfeszítő élményekről- amelyek már annyira felhalmozódtak, hogy már bizseregnek az ujjaim- írjak. De se baj, ami késik, nem múlik, max sokat kell várni rá. Köszöntök mindenkit, aki egy heti nyugtalan várakozás után ismét ellátogatott ide!
Ez a leírás arra hívatott, hogy az olvasók elé tárja az elmúlt hét eseményeit, úgyhogy most visszaugorva az időben nézzük meg, hogy mi is történt.
2011.01.24. Salzburg, a Herz-Jesu-Missionare Magángimnázium tornaterme, este 5-6 óra között: szertorna, a Péter nevezetű egyén vállának kiugrása: a sérülés nem súlyos, egyénileg korigálható; a sérülés miatt előírt terápia: no hólapátolás
2011.01.25. Salzburg, valahol a hóviharban, reggel 6 óra:
a Gergeli nevezetű egyén egyszemélyes bevetése az újonnan esett 20 centi hó ellen; a munka várható időtartama: 1 óra; eredmény: csillogó utak, átizzadt ruhák, fáradt Gergeli
2011.01.26. Salzburg, munkában, de nagyon, délután 13:15:
a Gergeli nevezetű egyén részvétele ismét egy egyszemélyes bevetésen, tekintettel sebesült bajtársára; ezúttal a megsemmisítendő célpont az utakra fagyott jeges lagyak; várható időtartam: az örökkévalóság; eredmény: No Comment
2011.01.27. Salzburg, őő... izé... sokfelé, napközben:
rajzóra: kemény kiképzés, éles szerszámok bevetése: linómetszés
törióra: törifelelet
felszerelés beszerzése: echt cool sílécek és botok a hétvégi kollégiumi bevetésre
esti elfoglaltság: biliárd, foci
2011.01.28. Salzburg-Werfenweg, Schülerheimwochenende, délután este:
lelki újratöltődés: délutáni szentmise
testi újratöltődés: esti gulyás osztrák módra
kiképzés: szánkózás és fürdetés a jéghideg hóban a téli éjszakában
esti elfoglaltság: szívderítő közös játékok, éneklés, heccek
2011.01.29. Werfenweg, az alpesi lankákon, délelőtti órák; az S-Nap:
időjárási és látási viszonyok: verőfényes napsütés, a hegy tetején gyönyörű panoráma
küldetés leírása: lesíelni a hegyről egészben
eszközök: Scheepflug, Paralell
eredmény: növekvő sebesség, akrobatikus spárgázás, közeli találkozás az alpesi hóval, izomláz, felbecsülhetetlen élmény, felemelő öröm
hazautazás: vonattal, kisbusszal
hazaérkezési idő: 18:30 körül

Sikeres végrehajtás. Küldetés vége.
Záró bejegyzés: Minden jót a következő bejegyzésig! Jó éjt!

Új év, új kalandok, Müncheni kiruccanás meg ilyesmi

Most aztán igazán megtiszteltető ennyi idő után, hogy ismét köszönthetem azokat, akik ennyi idő után, megélve a Karácsonyt és az Új Évet, valamint ezt a bejegyzést, ismét olvassák az ujjaimból kiszökő sorokat! Üdvözlök tehát mindenkit ebben az Új Évben! Biztos vagyok benne, hogy sok dolgot tartogat számunkra ez a következő esztendő. Biztos lesznek jók is, rosszak is, piszok rosszak is, de én optimista vagyok, legalább is próbálok a realitásba egy kis reményt is belecsenni.
A Müncheni beszámolóm lemaradt, mint a borravaló. Úgyhogy most kell nekilátnom. Aztán meg beszámolok az előző hétről.
Nos hol is kezdjem, ugyanis már rég volt, de azért még az emlékek bennem élnek. Vonattal indultunk el a híres Münchenbe a Salzburgi pályaudvarról. Útközben megbeszéltük, hogy ki mit hozott, hova megy továbbtanulni, meg mindent, ami csak eszünkbe jutott. Megérkezésünkkor meleg fogadtatásban részesültünk: -7c délelőtt. A séta végére már nem éreztem a lábujjamat. A program nagyon intellektuális volt: múzeumlátogatás, koncert és persze sörözés minden mennyiségben. Az első hely, amit megnéztünk a Stadtmuseum lett volna, ha nem problémáztak volna, de mivel problémáztak, ezért a Deutsches Museumot tekintettük meg. A zenei részlegre vonultunk be a mi csekély 30-as létszámunkkal. Eléggé "hátborzongató" látvány fogadott minket: a zongora billentyűi maguktól mozogtak. Húúú... Aztán persze a tárlatvezető odacsapott, és mérgesen odapiszmogta: "Harry, hagyd abba!" Na de persze a fiktív tartalmaknak is van határa, úgyhogy el kell mondanom -amire gondolom már önök is rájöttek-, hogy ez egy elektronikus önlejátszó zongora volt. Az ember rájátszott valamit, és a zongora ugyanúgy játszotta vissza, akkor is, ha esetleg a művész nem volt a toppon és egy-két hibát is ejtett. Rengeteg elektronikusan működő hasonló zenegépek találhatóak itt, akár már a 18. század elejéről is. De nem azért nem lövöm le előre a poént, hátha még jönnek ide az olvasók. Rendkívül izgalmas része következett a programnak: Pinakotheke. A Müncheni képgyűjtemény 17.-18. századi részlegén töltöttünk el egy pár órát. Itt a vezetőink által kreált feladatokat kellett megoldani. Én élveztem (rajzérettségis; az vesse rám az első követ, aki nem szereti Rubens pucér nős képeit; na jó csak vicceltem), hiszen rengeteg ismert kép eredeti változatát tekinthettem meg, mint például Rubens: Leukippidák elrablása. A fárasztó múzeumi körút után végre elindultunk a szállás felé. Hát nem volt rossz, aludtam már szörnyűbb helyen is. Ha jól emlékszem az esti koncert nyolc órakor kezdődött, ami előtt már gondoskodtunk a koncert nagyobb élvezhetőségéről: az igazgató az előadás előtt elvitt minket a templomtól 50 méterre lévő müncheni Augunisterbe. A koncert gyönyörű volt. Ez egy, a híres Bach Kórus által előadott Adventi Dalkoncert volt. Igazság szerint három lehetőség közül lehetett választani, amik közül nekem ez tetszett meg a legjobban. De volt Evita és J. Cocker koncert is, de akkor az Augunister kimaradt volna, na de nem csak ezért mentem. Természetesen a koncert amint mondtam fenomenális volt, de mentálisan eléggé kifáradtunk, úgyhogy ismét fel kellett töltekeznünk: az igazgató úr meghívott minket még egy körre, amiből aztán a végén nem is egy lett. Fél egy fele azért már elindultunk vissza. Útközben a metróutazás alatt élő kóruskoncertet adtunk, ami közben három gyereket elveszítettünk: megállunk az egyik megállónál, erre az igazgató felpattan: " Nem itt kéne leszálnunk?" Erre három osztálytárunk fogta magát, és egyből leszállt. Mire az igazgató: "Nem, mégse." De akkor már késő volt. De aztán végül ők taxival, mi meg a villamoson bliccelve valahogy visszajutottunk a szállásra. Másnap az első állomás a Haus der Kunst volt, egy nagy képzőművészeti múzeum, ahol egy arab témájú kortárs kiállítást néztünk meg. Hát igen, a modern művészet, nagyon modern. Végre a mai napon sikerült oda bejutnunk, ahová tegnap nem: végre a váróteremnél beljebb léphettünk a Stadtmuseumba. Egy magyar származású zeneprofesszor fogadott minket. Távol-keleti hangszerek végtelen sorát vonultatta fel előttünk, amiket aztán a végén ki is próbáltunk: mindenki elfoglalta a pozícióját, majd az ő felkészítésével és vezénylésével profi zenekari előadás megalkotói lettünk. Ez volt az utolsó hivatalos állomás. A találka a Müncheni-pályaudvarra volt megbeszélve, addig még kicsit körbejárhattuk a belvárost. Egy kis fagyoskodás, egy kis forralt bor, egy kis interjú, és máris elment a szabadidő, már a vonaton találtuk, amely gyorsan, "zakatolva" robogott velünk haza, Salzburgba. Deo gratias!
De most már essünk vissza a jelenbe, és csak egy kicsit tekintsünk vissza a múltra, egy hét erejéig. A hétfői napon semmi különös nem történt, azon kívűl, hogy elmaradt a tesi óra, na de milyen áron: ennek fejében Pénteken délután elmentünk egy a Salzburgtól délre található sportcenterbe magasugrani, tudjátok, azzal a hosszú bottal át a szalag fölött (nekünk szalag volt a biztonság kedvéért). De erről majd később ejtek több szót.
Ahogy mindig, most is kedd este focimeccs volt a javából. Elvertük őket, mint ahogy illik.
Ez az iskola tényleg azért jó, mert ha a tanár azon kap, hogy az óráján házit írsz, vagy másolsz, akkor nem megfenyeget, hogy oda adja az illetékes szaktanárnak az adott tanulmányi forrást, hanem megkér, hogy bizonyítsd be filozófiailag, érvelj elfogadható erkölcsi érvekkel, hogy miért nem elítélendő a cselekedeted, és hogy miért ne adja oda a kollégájának. Jó, ez mondjuk csak filozófia órán volt így, de érdekes volt, persze én nem voltam érintett az ügyben, hanem az egyik osztálytársam.
Földrajzból most ilyen előadásokat kell csinálni a két emberenként kiosztott leckékből, úgyhogy most a föci órák érdekes prezentációk jegyében telnek el.
A legutóbbi irodalom órán befejeztük Goethe: Faust című művének színházi feldolgozását.
Csütörtökön nálunk voltak magyarok (két vendég, akik közül az egyik volt piarista volt), szombaton viszont mi voltunk a magyaroknál. Salzburgban van itt egy Salzburgi Magyar Kör nevezetű egyesület, amelynek éppen most szombaton volt a következő programja, a farsangi bál. Nagyon klassz volt újra ilyen sok magyar ember között mulatni. Ha valaki esetleg részleteket is szeretne tudni erről az egyesületről, akkor látogasson el a következő honlapra: http://www.salzburgi-magyar-koer.org/index.php
Tehát pénteken magasugrani voltunk. Érdekes volt, ugyanis én most csináltam először. Kicsit technikás, és eleinte az ember egy kicsit be van parázva tőle, de bele lehet jönni. Én egészen 2 méter 50 vittem el a kezdeti sikertelenségek után.
Nos ennyit volt a mese mára, bezár Gery mesegyára.
Mindenkinek szép hetet!
Jó éjszakát!