2011. március 27., vasárnap

Rövid leszek

Gyorsan eltelt ez a hét, gyorsan eltelt ez a nap. Sok volt a tennivaló, a program, a hét folyamán és ma is. Későn van, rövid leszek. Ismét köszöntöm a kedves olvasókat!
Sok volt a tennivaló, az elfoglaltság. Ez valóban így van. De emellett persze azért jutott idő sportra is, meg egy kis kikapcsolódásra. A hét szinte minden napján- pénteket kivéve- fociztunk. Most már egyre jobb az idő, az emberek egyre több órát töltenek a szabad levegőn. Így persze mi sem maradtunk bent a tornateremben, hanem kimentünk az iskola mögötti fedetlen focipályára. Sok előnye van. Egyrészt a szabad levegőn vagyunk, másrészt nem kell minden pillanatban fékezni, újra elindulni, ami eléggé fárasztó tud lenni, és végül nem lehet kihasználni a falat az ellenfél kijátszására. Nagyon jól éreztük magunkat. Ha lennének telepítve a focipálya mellé reflektorok is, akkor biztos, hogy nem hagytuk volna el a focipályát fél háromnegyed nyolckor a sötétedés miatt.
Szerda este volt egy kis szülinapozás. Az egyik egyetemistának most volt a szülinapja, és meghívott minket egy kis együtt ivós, együtt zenét hallgatós összejövetelre. Mindenki bedobott valamit a kedvenceiből, így betekintést nyertünk egymás zenei ízlésébe. A "nagyobbak" még elmentek egy kis afterpartyra, ami nekünk nem szólt, hiszen másnap még iskola.
Na de hogy ne csak a szórakozásról és a pihenésről írjak, jöjjön a munka. Pénteken volt egy négy órás német dolgozatunk. Itt így szokás a végzős osztályba. Kicsit megerőltető négy órán keresztül fogalmazást írni németül, de azért sikerült. Aludtam is utána egy jót.
De a pénteki nap nem csak a kihívások napja volt, hanem az ünnepé is: Gyümölcsoltó Boldogasszony, az egyház egyik legszebb ünnepe. Kérjük égi édesanyánk közbenjárását!
Nos ennyit erről a hétről. Megyek aludni.
Minden jót! Sok sikert a következő héthez!

2011. március 20., vasárnap

Feltámadott a tenger

Bizony, feltámadott! És bár elcsendesült, de ez a tenger koránt sem veszített erejéből. Ott ül titokzatos mélyének leple alatt az az ősi erő, az amely soha nem apad el, amely által ismét felcsapnak a hullámok és elmossák a mocskot mi meg akarta mérgezni szent vizét. Köszöntöm ismét a kedves olvasókat! Sokszor támadott már föl ez a tenger, de most a mélyben valami nagyobb készül, valami olyan, amit még emberfia nem látott. Most ezek a hullámok nem a csatatereken, nem a kardok pengéjén, nem a puskák puskaporos csövében fognak tombolni, hanem az értelemben és a szívben. Nagy dolgok előtt állunk! De nagy dolog volt az 1848-as ifjaknak is amikor Kossuth előtt állva, toborzó beszédét hallgatva, megfogant a szívükben a szándék, hogy készek a hazáért az életüket áldozni, és beállni a magyar szabadságharc hadseregébe. Ezen hét keddjén ezekről az ifjú szabadságharcosokról emlékeztünk meg ismét, akiknek személye a hazáért való önfeláldozás, az igazságért való kitartó harc és a bátorság szimbóluma is. Jó volt megélni Isten kegyelméből újra a március 15-ei napot! Szerencsére szép időnk is volt, egész nap sütött a nap. A Petivel természetesen kokárdával mentünk suliba. Én pedig egy évvel idősebb lettem. Ezt a napot mi is, én is megünnepeltem egy kis csöndes megemlékezés, és filmnézés keretében. Két nagyon jó 1848-as filmet ismertem meg most, a 80 huszárt és a Feltámadott a tenger című történelmi filmeket. Csak ajánlani tudom őket. Isten áldja Magyarországot! Övezze a 1848-49-es hazafiak nevét dicsőség és hála!
Erről a hétről egyébként most nincsen sok mondanivalóm, meg nem is nagyon akarok sokat mondani, mert már nagyon késő van.
Voltak dolgozatok, elalvások, munkák. Pénteken írtunk egy négy órás nagy angol dolgozatot. Hát nem semmi volt, jól megizzadtunk vele. Ez volt idáig életem leghosszabb angol dogája.
Most szombaton ismét voltunk a Salzburgi Magyar Kör magyar miséjén, ami után még szokás szerint volt egy kis agapé egy előadással fűszerezve a 1848-49-es szabadságharc osztrák vonatkozásairól.
Gyorsan eltelt ez a hét, jön a következő: a patak nem áll meg, medre viszi tova, különben folyóvá nem terebélyesedne, nyugalmát tengerben nem lelné soha!
Figyeljük a tengert, már rég feltámadt a szél! Kössük ki hajónkat a biztos oszlophoz, mielőtt kitör a vihar!
Szép hetet! Erőt a következő héthez!

2011. március 13., vasárnap

Böjti szelek fújnak

A nagy tombolás után szerdával elkezdődött a nagyböjti idő. Megemlékeztünk ismét arról, hogy vándorutunk, az élet tengerén való hánykolódásunk egyszer véget ér, csónakunk orra egyszer majd végleg ráfut a túlvilág tengerpartjára, és visszatérünk oda ahonnan jöttünk. Ember emlékezz a föld porából vétettél, és ott leled majd nyugodalmadat is. Köszöntöm ismét az olvasókat! Milyen érdekes érzés járja át az embert, ha rágondol, hogy ez valóban igaz. Az ember több annál, mint aminek kívülről látszik. Nagy küldetése van ezen a földön. Sajnos ma ez az egykor oly fényesen ragyogó cél egyre inkább elhomályosodik az emberek előtt. Elfelejtik, hogy kik ők, és elfelejtik, hogy egyszer véget ér életük ezen a földön. De ez nem egy elérhetetlen magasság, hanem minden ember életének beteljesülése, amire mindenki, kicsi, nagy, szegény, gazdag, megsebzett, bűnös ember meg van hívva. Sok dolog van ami mulandó örömöt ad, de a halál zátonyára vezet, ahonnan többé nincs menekvés. Ezért kell magunkba táplálni a hitet, hogy a hazugság mindent elborítani akaró sötét leple ne homályosítsa el értelmünket, hogy ne vesszünk el a mindent elnyelő feneketlen sötétségben. Isten adja meg számunkra azt a világosságot, amelyre mindannyiunknak szükségünk van! Én ezekkel a gondolatokkal kívánom mindenkinek, hogy ezen különleges évben mély és elgondolkodtató legyen számára a nagyböjti időszak!
Na de most térjünk vissza a Salzburgi vidékek végre remélhetőleg végleg hómentes talajára! Mi is történt velünk ezen a héten? Hát a szokáshoz híven sok minden.
Ha nem kell havat lapátolni, akkor előbb vagy utóbb találnak nekünk más munkát. Hát így is lett. Most az iskolában hatalmas újítási munkálatok folynak, aminek keretében a dísztermet is feldobják egy kicsit. Új padló, új világítástechnika, új függönyök, új elektronikai berendezések. Nekünk is jutott egy kis szerep ebben a nagy sürgés-forgásban. Először is hétfőn a széksorokat, amiket felszedtek a padlóról, előre kellett vinnünk, mert a padló elöl már készen volt, hátul pedig még nem kezdték el. Pénteken ugyan ezeket a széksorokat kellett visszacipelnünk a most már új padlóra, de most már végleg. Tehát nem csak visszavittük, hanem pontosan beállítottuk az eredeti helyére, majd visszacsavaroztuk őket. Az iskola asztalosa viccesen megjegyezte, hogy a spártai harcosok is biztos így edzettek, ugyanis a széksorok egybe voltak csavarozva, így mindig egy sorban legalább nyolc emberrel kellett mozgatni őket, természetesen nagyjából azonos tempóban. Hát ráment egy pár óra, amire befejeztük.
De nem csak munka volt, hanem szórakozás és pihenés is, hogy betartsuk a Beatrice Hármast. Kedden volt az utolsó farsangi nap, úgyhogy ki kellett használnunk. Egy nagyon kedves tanár, aki amint már említettem kedden délutánonként külön szokott velünk foglalkozni, meghívott minket magához egy kicsit süteményezni meg beszélgetni. Hát még most is érzem annak a csokis tortának az ízét. Aztán még egy kicsit bementünk a városba, hiszen gyönyörű idő volt. Nagy meglepetésünkre felvidéki magyarokkal is találkoztunk.
Hamvazószerdán este részt vettünk egy közös szentmisén az iskola templomában.
Nos dióhéjban ezek történtek ezen a héten.
Egyre szebb az idő, és egyre melegebb is van. Már nyílnak a kertben a tavaszi virágok. Végre itt a tavasz!
Mindenkinek kegyelmekben gazdag Nagyböjti időt kívánok, és persze szép hetet!

2011. március 6., vasárnap

Ez a hét is elrepült, a magyaroknak is nyoma veszett

Elmentek, vége! Itt hagytak minket. Micsoda tragikus sorsfordulat, pedig tudtuk, hogy egyszer ez is eljön. Köszöntöm ismét az olvasókat! De szívünkben nem csak a búcsú keserű érzése motoszkált, hanem a közösen töltött idő nagyszerű élményeinek is a felemelő emléke. Ezek az emlékek főleg akkor felemelőek igazán, amikor azokra a hóbuckákra gondolok a sípályán, amelyeknek köszönhetően többször is megvizsgálhattam közelebbről az osztrák késői olvadozó hót. Nagyon jó volt ez a három nap síelés a srácokkal. Nagyon gyorsan belejöttek, alig álltak rá az első nap a lécre, a másodikon már golyóban repesztettek lefelé a leejtőn. A harmadikról meg ne is beszéljünk... Ha bár kissé lassan, de mindig leértünk épségben a piros pálya végére. Néha fel kellett csatolni egy pár lerepült lécet, meg hasonlók, de hát végül is ezért voltunk ott mi, ezért is, mármint a haladó elit. Na jó na vigyük túlzásba, de azért azt kell mondanom, hogy sokat fejlődtünk, mi, akik a haladó csoportban voltunk. Egy csomó új technikát tanultunk, valamint bátorságot kaptunk egy kicsit gyorsabb haladási tempóhoz. A baj tényleg csak az volt leginkább, hogy délután mindig nagyon olvadásnak indult a hó, és abban a latyakos "izében" sokkal nehezebb volt síelni, sőt elővigyázatosabban is kellett egy kicsit haladni. De nem csak a latyak, hanem a fagyott felületek is tartogattak számunkra egy pár meglepetést. Egyébként, ha valakit érdekel ez a síterület, akkor látogasson el a következő honlapra: http://www.gaissauhintersee.at/
Tehát gyorsan elsiklott ez a három nap, lehet így is mondani. Nagyon jól éreztük magunkat, habár sebesülések is voltak. Péter bajtársunknak egy jobbos éles kanyarnál 120 km/h sebességnél ismét kiugrott a válla az egyik kék pályán. A sebesség mondjuk valójában kisebb volt, és a sérülés sem volt annyira vészes. De nem a csak a magyarok sérültek le, sőt az osztrákok kicsit szerencsétlenebbül is jártak. Az egyik síelő osztrák srác az egyik ugrásnál rosszul érkezett és ennek következtében eltört a keze. De hála Istennek ennél nagyobb rossz nem történt. Gyönyörű időnk volt, a társaság is jó volt, tehát bőven van miért hálát adni.
Aztán a csütörtöki nap egy kicsit nyugisabb volt. Normál tanítás, aztán meg alvás. Hozzánk rajz órán bejött egy fiatal egyetemista gyakornok lány, hogy tartson nekünk egy rendhagyó tanórát. Érdekes volt. A délutáni programot pedig szerintem nem is kell mondani három nap síelés és egy délelőtti tanítás után: alvás.
Péntek délelőtt a magyar fiúk tartottak nekünk egy pár gyors, rövid, tömör előadást a magyar hazáról, hogy milyen borok, sörök, pálinkák találhatóak nálunk. Na jó nem csak ez maradt meg bennem, de remélem a többi osztrák gyerekben sem. Valaki a Pick szalámi felejthetetlen ízét raktározta el örökre az emlékezetében, valaki a magyar foci nagyjaira fog még 20 év után is emlékezni. Tehát jól sikerültek. Aztán volt egy kis körút az iskolában, ami sokak örömére az étkezőben végződött. A közös ebéd után mindenki szabad időt kapott egészen 18.30-ig. Ekkor kezdődött ugyanis az utolsó nagy közös alkalom, a búcsúest. Az ősi tradíció szerint volt felépítve ez az esti program is: diavetítés, ajándékozás, (na jó volt egy kis "Bodnár Laci meglepetés"), svédasztalos vacsora, focimeccs, amit sajnos most a szélsőséges időjárási viszonyok miatt az osztrákok nyertek meg.
Szombat reggel fájdalmas búcsút vettünk, majd hátat fordítva magyar testvéreinknek elindultunk a konyha felé cseh barátainkkal- akik szintén részesültek valamennyire ezekben az élményekben (síelés, búcsúest)- hogy elköltsük a reggelit.
Így telt el tehát ez az egy hét, ily gyorsan, s ily kalandokkal teleszőve. Már a "Fehér Öregnek" is hűlt helye, akit a nevének ellenére(Bekő Tours) még sosem kellett betolni, és aki már évek óta szállítja a diákokat e messzi földre a jól ismert kecskeméti örök fiatal sofőr irányításával.
Nos ez után a hét után tényleg van miért hálát adnunk. Ne mulasszuk el!
Minden jót! Sok erőt az előttünk álló próbákhoz!