Nos. Kedves Blogom... na jó ezt inkább mellőzöm.:) Tehát kedves olvasóim! Köszöntöm önöket ezen blogon! Helyezzék magukat kényelembe otthon a kényelmes székben a számítógép asztala előtt, és merüljenek el ezen sorok olvasása közben egy fergeteges kalandban! :) Ez a történet Salzburgban, a világ egyik legszebb és legtöbb kis szemtelen diákkal rendelkező városában játszódik. :) Az egész egy kis falucskában kezdődött. Mi van a táblára írva? Nagyv... Ja Nagyvenyim! Igen bocsánat! Tehát egy kis falucskában, Nagyvenyimben. Történetünk tehát itt kezdődik. Hideg volt, a szél fújt, az eső kis szemekben szitált. Senki nem járt az utcán... Na térjünk a lényegre. Csak egy szobából szűrődött ki kékes, sejtelmes fény. Mi ez? Elfelejtették kikapcsolni a tévét? Kik ezek a hanyag...? Ja ez a Peti meg én. :) Ja akkor más. Ezen este valahogy nem jött szemünkre álom, legalább is nem sokáig, mert 2 óra körül már fel kellett kelnünk, ugyanis 3 óra körül, pontosan fél négykor kigurult a "garázsból" a kisbusz, hogy utasait a messzi Ausztria tájaira röpítse. Mondhatni nehéz volt az ébredés. A bepakolás után elfoglaltuk helyünket, és körmöt rágva vártuk a nagy pillanatot, amikor a sofőr behelyezi a indítókulcsot, és beindítva a motort, megkezdi a nagy utat. Hát az utazásról nem írnék sokat, hiszen már így is sok betűt pazaroltam el, meg egyébként is olyan volt, mint a többi: hosszú, fárasztó,unalmas (bár nekem soha nem volt unalmas). :)
Hosszú kilóméterek után végre felcsillant a remény. Három napi lovaglás után megláttuk a fehér tornyot... ? Ja bocsánat ez egy másik kalandom. ;) Nos tehát a piros mikróbusz ablaküvegein át fürkészve a kinti tájat, megpillantottuk Salzburg elővárosát. Na végre megérkeztünk... volna, ha amint már a Peti írta (egy párszor hivatkozni fogok a Petire, hiszen ő már engem megelőzve leírt pár dolgot a saját blogján, ezt főleg annak mondom, aki olvassa az ő írásait is) GPS nem tréfált volna meg minket. De ez a kis technikai probléma, kiváló alkalmat adott arra, hogy megérkezésünk előtt, még tegyünk egy városnéző körutat. Amikor megírtam érkezésünk időpontját nem sokat tévedtem, hiszen 10 órát írtam, és Salzburg határát 09.45 -kor értük el. Csak a "városnézés" egy kicsit elhúzódott. Ennek ellenére Peter Porenta az iskola igazgatója barátságosan és megértően fogadott minket 10.30 körül. A saját rezidenciák kulcsait - igen saját szoba- a Bodenko nevezetű épületrész bejáratánál vettük át, és elkezdődött a BEKÖLTÖZÉS nevezetű hosszas és fáradságos folyamat. Ezen a napon (2010.09.11. Szombat) különösebb dolog nem történt. Kipakoltunk, otthonossá tettük a kis birodalmunkat, és vadásztunk a Porenta igazgató úrra, hogy sikerüljön beállítani az internetet a szobánkban.
Az első éjszaka egy kicsit fura volt, meg az ébredés is. Már nem magyar levegő tódult be az ablakon, amikor reggel kinyitottuk, hanem a friss alpesi. A szintünkön (3.emelet) nem sokan voltak. Egy két külföldi diák, de őket is csak ritkán láttuk. Az igazi élet csak ezután kezdődött. Miután utastársaink elindultak haza, egy ideig ott álltunk megdermedve az udvaron, és kezdtük megérteni: most lettünk csak igazán Salzburgerek, egyedül az osztrák dialektika rengetegében. Hogy ne legyünk nagyon magányosak, estére a számunk a kollégiumban kb. 35-re gyarapodott, ha nem többre. A nagy becihelődést követően éppen hogy leülhettek az újonnan érkezett diákjelöltek, máris velünk együtt jönniük kellett az első emeletre egy rövid közös beszélgetésre. Hát itt nagyjából kiderült, hogy milyen emberekkel fogunk egy évet eltölteni. Stefan Hagenhofer, a kollégium vezetője egy fiatal, energikus ember, aki körül mindig találunk pár diákot. Ő vezette ezt a beszélgetést, ami szerintem egész jól sikerült.
Nos a megérkezésről és az első napról röviden ennyit írnék. :) Ezen hét történéseit a következő bejegyzésben fogom közölni a holnapi napot is belevéve.
Addig is minden jót!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése